Köszöntő Hírek Önkormányzat Képviselő-testület Intézmények Civil szervezetek

Pátka

Hirek Pátkai hírekPályázati hírek

Vissza a főmenübe

 

 

 

 

   
Untitled Document

 

(A hír címét a közzététel időpontja követi.)

<> - o - <>


Ebek összeírása - 2017. 07.07. ›››

TÁJÉKOZTATÓ
EBÖSSZEÍRÁS
Pátka Község közigazgatási területén

Tisztelt Ebtartók! Pátka község területén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B. §-a alapján kerül sor az ebek összeírására a jogszabályban meghatározott adattartalommal.
A települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosai, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonosának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.
Az eb tulajdonosa, vagy az eb tartója az ebösszeíráskor köteles az adatlapon feltüntetett adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani (az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása állatvédelmi bírságot vonhat maga után).
Tájékoztatjuk az ebtartókat, hogy Pátka Község Önkormányzata az ebösszeírás adatai alapján jelenleg nem tervezi az ebrendészeti hozzájárulás bevezetését.
Az Ebösszeíró adatlap további példányai beszerezhetők a Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Irodáján (Pátka, Vak Bottyán tér 4.), illetve letölthetők a www.patka.hu honlapról; illetve nyomtatással, fénymásolással sokszorosíthatók.
Az ebösszeíró adatlapot ebenként kell kitölteni és eljuttatni a Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal részére az alábbi módokon:
• Levélben postai úton az alábbi levélcímre: 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4.
• a Hivatalban személyesen
• Elektronikus úton (aláírva, majd scannelt formában) az igazgatas@patka.hu e-mail címre.

Az összeíráshoz a letölthető az adatlap és tájékoztató: PDF formátumban vagy Word dokumentumként

Az ebösszeíró adatlapok leadásának határideje: 2017.07.31.

Tájékoztatjuk továbbá az ebtartókat, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II.26.) Kormányrendelet 17/B. § (10) bekezdése szerint – 2013. január 1-től – a négyhónaposnál idősebb eb csak transzponderrel (chippel) megjelölve tartható, ezért szíveskedjenek a transzponderrel meg nem jelölt ebeket szolgáltató állatorvosnál megjelöltetni.
A transzponderrel már korábban megjelölt, ám az adatbázisban nem szereplő eb adatait az állat tartója köteles 2012. december 31-ig a szolgáltató állatorvossal az adatbázisban regisztráltatni. A regisztrált eb adatának megváltoztatása miatt történő adatmódosítás díjmentes.
Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben 2017.07.31. napját követően az Ebösszeíró adatlapon szereplő adatokban változás állna be, továbbá amennyiben ezen időpont után kerül az eb a felügyelete alá azt be kell jelenteni a Közös Hivatal részére, a változást követő 15 napon belül.



Földhivatali határszemle Pátkán - 2017. 07.07. ›››

FELHÍVÁS

Kérjük a földhasználókat, hogy gondoskodjanak a termőföldek rendbetételéről és a bejelentési kötelezettség alá tartozó tevékenységek földhivatali osztály felé történő bejelentéséről, mivel

a Székesfehérvári Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Földhivatali Osztálya
2017. július 31-én hétfőn
2017. augusztus 01-én kedden és
2017. augusztus 03-án csütörtökön

Határszemlét tart.

Letölthető részletesebb tájékoztató


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2017.06.27.›››

Pátka Község Önkormányzata rendes nyílt képviselő-testületi ülést tart 2017.06.28-án (szerdán) 19:00 órai kezdettel.


Tájékoztató a szabadtéri égetés szabályairól - 2017.06.27.>>>

A szabadtéri tűzesetek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza. A tüzek megelőzhetőek, ha tisztában vagyunk a szabadtéri égetés szabályaival:


Múzeumok Éjszakája 2017-ben - 2017.06.19. ›››

Pátka Község Önkormányzata sok szeretettel meghívja Önt programjaira 2017. június 24-én.

Múzeumok éjszakája

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Futball - I. Hudák András Kispályás Emléktorna - 2017.06.19.>>>

Pátka Község Önkormányzata meghirdeti az I. Hudák András Kispályás Emléktornát.


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai júliusban - 2017.06.19. ›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Büszkeségpont avatás - 2017.06.13. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját 2017. június 16-án pénteken 17 órakor a katolikus templom kertjében tartandó 1956-os Büszkeségpont avatással egybekötött ünnepi megemlékezésre.

Büszkeségpont avatás

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Diákmunka 2017-ben - 2017.06.02>>>

Felhívás a nyári diákmunkáról.

Nagyobb méret


Depónia Kft. - bővített szolgáltatás - hulladékszállítással kapcsolatos tájékoztató - 2017.05.30.>>>

A Depónia Nonprofit Kft. 2017. júniusától tovább bővíti a házhoz menő gyűjthető hulladékok körét a csomagolási üveghulladékkal, amely a jövőben negyedévente kerül begyűjtésre. Mellékelten olvasható a gyűjtési időpontokat tartalmazó tájékoztató illetve az új hulladéknaptár.


Gyereknapi meghívó - 2017.05.21. ›››

Pátka Község Önkormányzata és a Támogatók szeretettel meghívják a Kedves Gyerekeket Szüleikkel a 2017. május 28-án kezdődő Gyermeknapi programjukra az Ivánka-kúria udvarába.

Gyereknap

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Kötelező kéményellenőrzés - 2017.05.19.>>>

A KÉMÉNY Zrt. értesíti az Ingatlanhasználókat, hogy Pátka településen 2017. május 30. napjától kötelező kéményellenőrzést végez. Ha a fent meghatározott első időpontban a kémény-ipari tevékenységet ellátó az égéstermék elvezető ellenőrzését nem tudja elvégezni, a kéményellenőrzés második időpontjáról külön értesítést küld az ingatlanhasználónak..


Tájékoztató ebek veszettség elleni oltásáról - 2017.05.19.>>>

Az idei évben több alkalommal kerül megszervezésre az eboltás az alábbiak szerint:

Dátum
Időpont
Helyszín
2017.05.27.
9:00-12:00
Pátka Polgármesteri Hivatal
2017.05.29.
16:00-17:30
Pátka Polgármesteri Hivatal

Az oltás és a féreghajtás díja 3800.-, 3900.-, 4000,- Ft az eb súlyától függően.
Elveszett oltási könyv pótlása: +300 Ft

Tájékoztatom továbbá a tisztelt lakosságot, hogy az ebek 2013.01.01-től kötelezően előírt, chippel való megjelölésére az összevezetés helyszínén nincs lehetőség, arról minden kutyatartónak egyénileg kell gondoskodnia.

Dosztály Csaba jegyző megbízásából:
 
Dr. Rónai László állatorvos
Viziné Dr. Horváth Judit aljegyző
 
(Tel.: 06-30-950-3261)

Katonai toborzó Pátkán - 2017.05.12.›››

Katonai toborzás és bővebb tájékoztató a seregben történő munkavállalásról 2017. 05. 22-én 16:30 órától Pátkán a Művelődési Házban.

Katonai toborzó

Plakát az eseményről


Óvodai beiratkozás időpontja - 2017.04.04.>>>

Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a Pátkai Csemetekert Óvoda beiratkozási időpontja a 2017/2018. nevelési évre 2017. május 2-3. napokon 8:00-16:00 óráig.

Az óvodába a 2017-2018-as nevelési évre a 2014. augusztus 31-ig született gyermekek beíratása kötelező, vagyis óvodakötelesek.

 

Húsvéti játszóház - 2017.04.04.›››

A Gárdonyi Géza Községi Könyvtár szeretettel várja a gyerekeket HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZBA a Gárdonyi Géza Művelődési Házban 2017. április 8-án 11-13 óráig.

A nyuszi

Meghívó


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2017.04.03.›››

Pátka Község Önkormányzata rendes nyílt képviselő-testületi ülést tart 2017.04.06-án (csütörtökön) 18:00 órai kezdettel.


Március 15-ei ünnepség - fényképek - 2017.03.24. ›››

Felkerültek a 2017. évi galériába a képek a Március 15-ei ünnepségről.
Köszönet a szereplőknek, résztvevőknek!

A képek a Galériában


ÁLLÁSHIRDETÉS - óvóda pedagógus asszisztens - 2017.03.17.>>>

A Pátkai Csemetekert Óvoda pedagógus asszisztensi állást hirdet HATÁROZOTT időre teljes munkaidőben.

Az állás betöltéséhez szükséges:
- érettségi bizonyítvány
- előnyt jelent a számítógépes ismeret
- erkölcsi bizonyítvány (büntetlen előélet)
- szakmai önéletrajz

Az állás betölthető: 2017.04.01-2017.12.31.

A pályázat leadási határideje: 2017.03.27.

A pályázatok személyesen a Pátkai Csemetekert Óvodában Tiringer-Schneider Helgánál adhatók be, illetve a patkaovi@gmail.com email címre küldhető. Részletes tájékoztatást T. Schneider Helgánál lehet kérni a 06-20-520-82-83 telefonszámon.

Tiringer-Schneider Helga
óvodavezető

A hirdetmény


Március 15. Ünnepség - 2017.03.07. ›››

Március 15-én ünnepeljünk együtt!

Don kanyari áttörés

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Tájékoztatás járványügyi intézkedések elrendeléséről madárinfluenza és sertéspestis állatbetegségek kapcsána - 2017.02.17.>>>

Az Országos Főállatorvos az ország járványügyi helyzetére tekintettel az 1/2017. számú határozatával a madárinfluenza megbetegedés terjedésének megállítása érdekében szigorította a baromfitartással kapcsolatos szabályokat, illetőleg a 2/2017. számú határozatával, hogy az afrikai sertéspestis megbetegedés esetleges behurcolása esetén a késedelem nélküli felderítés megtörténhessen, szigorította a sertéstartással és a vadászattal kapcsolatos szabályokat.


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2017.02.13.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkívüli nyílt képviselő-testületi ülést tart 2017.02.15-én (szerdán) 19:00 órai kezdettel.


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2017.01.24.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkívüli nyílt képviselő-testületi ülést tart 2017.01.25-én (szerdán) 19:00 órai kezdettel.


Mosoly nagyanyó megmentése - meghívó - 2017.01.23. ›››

Mosoly nagyanyó megmentése - zenés mesejáték kicsiknek és nagyoknak 2017. február 4-én 17 órakor a Pátkai Művelődési Házban.

Don kanyari áttörés

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Leltározás miatti szünet - 2017.01.16>>>

Tisztelt Ügyfeleink!

Értesítjük Önöket, hogy Hivatalunkban az ügyfélfogadás
2017. január 18. és január 20. között
leltározás miatt szünetel.

Tisztelettel:
Viziné dr. Horváth Judit aljegyző


Depónia Kft. - Hulladékszállítással kapcsolatos tájékoztató - 2017.01.10.>>>

A Depónia Kft közétette a 2017. évi hulladéknaptárt, a szelektív gyűjtésről szóló tájékoztatót, a fenyőfa begyűjtéséről szóló tájékoztatót, valamint az idei évtől bevezetésre kerülő matricákkal kapcsolatos tájékoztatót.
A zöldhulladék gyűjtést az idei évben a társaság új rendszer szerint végzi, a Koordináló szervezet (NHKV Zrt.) által készített Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervnek (OHKT) megfelelően. A zöldhulladék gyűjtése 10 alkalommal történik, ebből 2 alkalom a fenyőgyűjtés. A többi 8 zöldhulladék szállítás igénybevételéhez minden ingatlanhasználó részére megküldésre kerül 8 db matrica, melyet a gyűjtési napokon lehet kihelyezni áprilistól-novemberig. (A gyűjtési napokról március 15-ig kerül kiküldésre a tájékoztató.)


Don kanyari áttörés - megemlékezés - 2017.01.06. ›››

Pátka Község Önkormányzata sok szeretettel meghívja Önt 2017. január 12-én 15 órai kezdettel a Doni áttörés 74. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre a Vak Bottyán téri emlékparkba a II. világháborús emlékműnél.

Don kanyari áttörés

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Boldog Új Évet! - 2016.12.31. ›››

Egészségben és sikerekben gazdag, boldog új évet kíván Pátka Község Önkormányzata és a Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal!

BÚÉK!


Bursa Hungarica 2017. évi forduló - támogatottak listája - 2016.12.20›››

Pátka Község Önkormányza elbírálta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójára beadott pályázatokat és meghozta döntését:


Igazgatási szünet 2016.12.15>>>

Tisztelt Lakosság!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal
igazgatási szünetet tart
2016. december 22-től 2017. január 2-ig.

A szünet alatt a hivatal és a Pátkai Kirendeltség ügyeleti rendben lesz nyitva.
Az azonnali ügyintézés csak az anyakönyvi ügyekre lesz korlátozottan lehetséges.
A Székesfehérvári Járási Hivatal 2016. december 19. és 2017. január 2. között a helyszíni ügysegédi ügyfélfogadást szünetelteti. 2016. július 18-tól 2016. augusztus 19-ig igazgatási szünetet tartunk.
Ez idő alatt ügyelet működik a Kirendeltségen.

Tisztelettel:
Dosztály Csaba jegyző


Mindenki Karácsonya - 2016.12.14. ›››

Pátka Község Önkormányzata sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2016. december 18-án 15:00-kor kezdődő Mindenki Karácsonya ünnepségre. Helyszín: Művelődési Ház.

Mindenki Karácsonya

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Műfüves pálya átadó ünnepség - 2016.12.07. ›››

Pátka Község Önkormányzata és a Pátka Sportkör meghívja Önt és kedves családját 2016. december 10-ére az ünnepélyes pályaátadásra és az azt következő eseményekre:

Márton napi őszbúcsúztató


Közmeghallgatás - 2016.11.28.›››

Változás! A közmeghallgatás helyszíne 2016.12.09-én (pénteken) 17:00 órakor, tekintettel a nagyszámú lakossági érdeklődésre: a Művelődési Ház.


Érkezik a Mikulás - 2016.11.24. ›››

2016. december 4-én, vasárnap ismét megérkezik Pátka Község Önkormányzatának Mikulása!Érkezik a Mikulás

Útközben megáll:
12:45 Indulás - Fehérvári út
12:50 Vasút utca
13:00 Buda Éva boltja
13:15 Posta
13:30 Vak Bottyán tér
13:45 Református templom
14:00 Buszforduló
14:15 Kossuth – Petőfi utca kereszteződés
14:30 Petőfi – Jókai utca kereszteződés
14:45 Jókai – Arany János u. kereszteződés
15:00 Ivánka Gyűjteményes Ház
15:15 Gazdabolt Petőfi utca
Mindenkit szeretettel vár!


Közmeghallgatás - 2016.11.24.›››

tka Község Önkormányzata Képviselő-testülete közmeghallgatás tart 2016.12.09-én (péntek) 17:00 órakor. Változás! A közmeghallgatás helyszíne, tekintettel a nagyszámú lakossági érdeklődésre: a Művelődési Ház..

Napirendi pontok:
1.) A települési adóról szóló rendelet-tervezet
2.) A közösségi együttélés szabályairól szóló rendelet-tervezet
3.) Egyebek
4.) Kérdések a Képviselő-testület tagjaihoz


Pátkai Csemetekert Óvoda Gyermekeiért Alapítvány közhasznúsági jelentés 2016.11.23>>>

A honlap Civil Szervezetek menüjében fellelhető Pátkai Csemetekert Óvoda Gyermekeiért Alapítvány bemutatkozó oldalára felkerült az alapítvány 2015. évi közhasznúsági jelenése.

 

Márton-napi őszbúcsúztató program - 2016.11.07. ›››

Pátka Község Önkormányzata szeretettel vár minden érdeklődőt a Márton-napi őszbúcsúztatón 2016. november 11-én a Pátkai Polgármesteri Hivatal udvarán és épületében.

Márton napi őszbúcsúztató


Lakossági elektronikus és zöldhulladékgyűjtés - 2016.11.07.>>>

Pátka Önkormányzata értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Depónia Nonprofit Kft. elektronikus és zöldhulladékgyűjtést szervez 2016. november 10-én 7 és 10 óra között a Kossuth utca 138. - Liget ABC előtti területen.


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2016.11.07.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkívüli nyílt képviselő-testületi ülést tart 2016.11.07-én (hétfőn) 18:00 órai kezdettel.


Október 23-ai ünnepség - fényképek - 2016.10.27. ›››

Felkerültek a 2016. évi galériába az október 23-ai ünnepségen készült fényképek.

A képek a Galériában


Zöldhulladék gyűjtési akció - 2016.10.24.>>>

Pátka Önkormányzata értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Depónia Nonprofit Kft. lebonyolításával 2016. október 29-én zöldhulladék gyűjtést szervez Pátka település területén.


Október 23-ai ünnepség - 2016.10.17. ›››

Pátka Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját nemzeti ünnepünk alkalmával rendezett megemlékezésére, 2016. október 23-án 10:00 órai kezdettel.

Október 23-ai ünnepség

Meghívó a PROGAMOK aloldalon


Ügyfélfogadási szünet 2016. október 15-én - 2016.10.14.›››

A Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Pátkai Kirendeltségén az ügyfélfogadás 2016. október 15. napján szünetel.


Tájékoztató a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról 2016.10.05.›››

Pátka Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára ("A" típusú pályázat) és a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára ("B" típusú pályázat) ezennel kiírja a 2016. évre.

Pályázati anyagok:


Megemlékezések október 6-án - 2016.10.03. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját a 2016. október 6-án 10:00 óra kezdettel tartott megemlékezéseire, melyek során Vak Bottyán kuruc generális 1709. szeptember 27-én bekövetkezett halálra emlékezünk a Vak Bottyán emléktáblánál, majd ezt követően az aradi vértanúk halálára emlékezünk az 1848-as emlékszikánál.

Megemlékezések október 5-én

Meghívó a PROGAMOK aloldalon


Fejér Megye Közgyűlése önkormányzati határozata - 2016.09.30.>>>

Fejér Megye Közgyűlése 2016. szeptember 29-ei ülésén 141/2016. (IX.29.) önkormányzati határozatával elfogadta a „Felhívás a 2016. október 2. napjára kitűzött országos népszavazáson való részvételre” című előterjesztést. E határozatban rögzítésre került, hogy a népszavazás kérdése olyan nemzeti ügy, amely kérdésre adott válasz hosszú távra meghatározhatja majd egész Fejér megye, de tágabb értelemben valamennyi magyar ember jövőjét, ezért Fejér Megye Közgyűlése rendkívül fontosnak tartja, hogy a megye minél több népszavazásra jogosult állampolgára azon részt vegyen.

A teljes határozat


Autómentes nap az Európai Mobilitási héten - 2016.09.16. ›››

Autómentes nap az Európai Mobilitási héten 2016. szeptember 17-én.

X. Rózsafesztivál

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Európai Mobilitási hét - szeptember 16-22. - 2016.09.15. ›››

Pátka Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Európai Mobilitási Hét programjaira, melynek eredményhirdetését még várjuk. A mobilitási hét időpontja: 2016. szeptember 16-22. A Pályázat eredményeként néhány program még változhat, de a tervezett programok itt megtalálhatóak..

X. Rózsafesztivál

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


A Közép-Dunántúli Országos Büntetésvégrehajtási Intézet álláshirdetései - 2016.09.12. ›››

A baracskai Közép-Dunántúli Országos Büntetésvégrehajtási Intézet több beosztásban is felvételt hirdet 18 évnél idősebb, érettségizett, büntetlen előéletű pályázók részére.

BV álláshirdetések

A meghirdetett állások részletesen a letölthető dokumkentumban


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2016.09.03.›››

Pátka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2016.09.07-én (csütörtökön) 18:00 órai kezdettel.


XI. Rózsfesztivál - augusztus 27. fényképek - 2016.08.30. ›››

Felkerültek a 2016. évi galériába az augusztus 27-én rendezett XI. Rózsafesztiválon készült fényképek.

A képek a Galériában


Frissítve!!! - „Kempen kincse” pátkai geotúra játék 2016 - 2016.08.24>>>

A 2. helyszín azaz az Ivánka-kereszt az elmúlt napok esős időjárása miatt nehezen megközelíthetővé vált (autóval egyik útvonal sem járható), emiatt elérése nem kötelező, a QR kód innen tölthető le!

A 2. helyszín QR kódja

Közzösségi oldal a Facebook-on:
Pátka Geotúra

További részletek és technikai segítség: Gerencsér Attila játékszervező
(Kapcsolat: gerencser.attila@patka.hu vagy 06/70-420-5985)


XI. Rózsafesztivál - 2016.08.22. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját a többéves hagyományoknak megfelelően tartandó XI. Rózsafesztiválra, melynek időpontja 2016. augusztus 27.

X. Rózsafesztivál

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Augusztus 20. ünnepség fényképek - 2016.08.22. ›››

Felkerültek a 2016. évi galériába az augusztus 20-ai Legszebb konyhakertek - Pátka eredményhirdetésen és az augusztus 20-ai ünnepséggel egyben tartott országzászló avatáson készült fényképek.

A képek a Galériában


Augusztus 20. ünnepség - 2016.08.15. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját Szent István király és az államalapítás ünnepének tiszteletére 2016. augusztus 20-án szombaton 11 órakor a katolikus templom kertjében tartandó országzászló avatással egybekötött ünnepi megemlékezésre.

Augusztus 20.

Meghívó a PROGAMOK aloldalon


Elindult a „Kempen kincse” pátkai geotúra játék 2016 - 2016.08.03>>>

Pátka község Önkormányzata immár harmadik alkalommal ismét elindítja történelmi geotúra játékát „Kempen kincse” címmel. A geotúra során a játékosoknak egy levél alapján kibontakozó történet szerint kell felkeresniük Pátka emlékhelyeit, terep- vagy műtárgyait „kincskeresés” céljából. A levél, a kijelölt pontok listája és a történetüket ismertető segédanyag megtalálható a www.patka.hu weboldalon, letölthető és kinyomtatható formában. A megjelölt helyszínek mindegyikén elhelyezésre kerül egy QR kód – a fejtörő játék részeként - amelyet bármely okostelefonra, tabletre telepített QR kódolvasóval vissza lehet fejteni. A QR kódokból visszaolvasott kérdésekre adott helyes válaszokból kapott karaktereket (az összes helyszín felkeresése után) a lista szerinti sorrendbe állítva összeáll az a betűkombináció (jelszó), amellyel kinyitható a kincsesláda, azaz feloldható vele a www.patka.hu/geotura2016/kincseslada.exe fájl tikosítása. A titkosítás feloldása után a teljes geotúra teljesítését bizonyító kincsutalvány rendelkezésre áll. A kincsutalvány bemutatásával tekinthető a játék teljesítettnek.

A túrát teljesítő játékosok között értékes nyereményeket sorsolunk ki:
1. hely: 20.000 Ft értékű Decathlon ajándék utalvány + 1 óra lovaglás a Royal Rose Lovardában
2. hely: 10.000 Ft értékű Decathlon ajándék utalvány + 1 óra lovaglás a Royal Rose Lovardában
3. hely: Családi pizzázás az Ivánka Kávézóban és (4 db pizza) + 1 óra lovaglás a Royal Rose Lovardában

A nyeremények sorsolása az 2016. augusztus 27-én megrendezendő XI. Rózsafesztiválon nyilvánosan történik

További részletek és technikai segítség: Gerencsér Attila játékszervező
(Kapcsolat: gerencser.attila@patka.hu vagy 06/70-420-5985)

Közzösségi oldal a Facebook-on:
Pátka Geotúra

A játék teljes versenykiírása

A játékosoknak szóló levél

A felkeresendő geopontok listája GPS koordinátákkal

Történelmi segédanyag a feladvány megfejtéséhez

A titkos kincsesláda


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2016.08.03.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkivüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2016.08.04-én (csütörtökön) 18:00 órai kezdettel.


Fogathajtó verseny - 2016.07.25›››

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Családját a Pátka Sportkör és Pátka Község Önkormányzata szervezésében tartandó „C" kategóriás EGYES ÉS KETTES FOGATHAJTÓ versenyekre, melyet 2016. július 30-án (szombaton) tartunk a régi focipályán (Vargahegy).

 

Igazgatási szünet 2016.07.18>>>

Tisztelt Lakosság!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Pátkai Kirendeltségén
2016. július 18-tól 2016. augusztus 19-ig igazgatási szünetet tartunk.
Ez idő alatt ügyelet működik a Kirendeltségen.

Tisztelettel:
Dosztály Csaba jegyző megbízásából
Viziné dr. Horváth Judit aljegyző

II. Pátkai Parasztolimpia - 2016.07.17›››

KI A LEGNAGYOBB PARASZT?
Háromfős csapatok jelentkezését várjuk a II. Pátkai Parasztolimpiára, 2 férfi 1 hölgy összetételben.
A verseny időpontja: 2016. augusztus 27. szombat Helyszín: Pátka, Ivánka-kúria udvara.
Jelentkezni lehet: Varga Gézánál: 06/20-323-3142
A legjobban teljesítő parasztok értékes jutalomban részesülnek!

 

Diákmunka - 2016.06.24>>>

Tájékoztató a "Nyári Diákmunka" program indításáról.

Letölthető plakát


Körzeti erdőtervezés előzetes tárgyalása - 2016.06.17.>>>

A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 31-36. §-aiban és az erdötervrendelet előkészítésének, és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. FVM rendeletben foglaltak alapján az erdőgazdálkodás lehetőségeit és korlátait megalapozó körzeti erdőtervet készít a Mezőföldi erdőtervezési körzetre vonatkozóan. A körzeti erdőterv előzetes tárgyalására 2016.07.13. 10:00 órától, 8000 Székesfehérvár, Tolnai u. 1. szám alatti címen kerül sor. A körzeti előzetes tárgyalásra a körzeti erdőtervezéssel érintett területek erdőgazdálkodói, a helyi önkormányzatok, és a részvételre jogosult, erdészeti vagy természetvédelmi célra alakult civil szervezetek bevonásával kerül sor.

A teljes hirdetmény


Múzeumok éjszakája 2016-ban - 2016.06.14. ›››

Pátka Község Önkormányzata sok szeretettel meghívja Önt a Vértesaljai H.E. és a HOFESZ-szel közösen rendezett programjaira 2016. június 25-én.

Múzeumok éjszakája

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Szent István Fiókpatika - ZÁRVA - 2016.06.1. ›››

A pátkai Szent István Fiókpatika 2016. július 11-15. között szabadság miatt ZÁRVA tart.

Letölthető tábla


Halászléfőző verseny - 2016.06.08.>>>

A Vértesaljai Horgász Egyesület Pátka Község Önkormányzatával közös rendezésben a HOFESZ-szel HALÁSZLÉFŐZŐ versenyt rendez 2016. június 25-én, 9.00 órától a Pátkai Gyűjteményes Ház udvarán.

A versenykiírás 


ÁLLÁSHIRDETÉS - óvóda intézményvezető - 2016.06.01.>>>

Pátka Község Önkormányzata, Pátka Csemetekert Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Pátka Csemetekert Óvoda intézményvezető munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
A vezetői megbízatás időtartama: 2016.08.16. - 2021.08.16
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Fejér megye, 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 2.
Elvégzendő feladatok: Az óvodavezető feladata az intézmény irányítása, szakszerű és törvényes működésének megszervezése, az óvodáskorú gyermekek oktatásának-nevelésének megszervezése, az intézmény gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat ellátó Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Pátkai Kirendeltségével való folyamatos együttműködés.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. július 5.

A közétett teljes pályázat


Trianon - megemlékezés - 2016.05.27. ›››

Pátka Község Önkormányzata sok szeretettel meghívja Önt a trianoni békediktátum aláírásának 96. évfordulóján rendezett Trianon megemlékezésére 2016. június 4-én 10 órai kezdettel a Trianon-emlékműnél (kettőskereszt).

Trianoni megemlékezés

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Vértesaljai Horgász Egyesület 2015. évi elszámolása az 1% felhasználásáról - 2016.05.27.>>>

A Vértesaljai Horgász Egyesület honlapjára felkerült az elszámolás a 2015. évben kapott 1% hozzájárulások felhasználásáról.

Az elszámolás a Vértesaljai Horgász Egyesület honlapján 


Megye II: Bajnok a Pátka! - 2016.05.23. ›››

Pákozd legyőzésével feljutott a Pátka a megyei első osztályba!

Bajnok a Pátka!


Civil szervezetek támogatása - eredmények közzététele 2016.05.23›››

Pátka község Önkormányzat Képviselő­testülete 2016. április 27. napján tartott rendkívüli, nyílt testületi ülésén meghozta döntéseit a beérkező civil szervezeti támogatások pályázatairól. Az eredmények:

 

Tájékoztató ebek veszettség elleni oltásáról - 2016.05.18.>>>

Az idei évben több alkalommal kerül megszervezésre az eboltás az alábbiak szerint:

Dátum
Időpont
Helyszín
2016.05.28.
9:00-12:00
Pátka Polgármesteri Hivatal
2016.05.30.
16:00-17:30
Pátka Polgármesteri Hivatal

Az oltás és a féreghajtás díja 3600.-, 3700.-, 3800,- Ft az eb súlyától függően.
Elveszett oltási könyv pótlása: +300 Ft

Tájékoztatom továbbá a tisztelt lakosságot, hogy az ebek 2013.01.01-től kötelezően előírt, chippel való megjelölésére az összevezetés helyszínén nincs lehetőség, arról minden kutyatartónak egyénileg kell gondoskodnia.

Dosztály Csaba jegyző megbízásából:
 
Dr. Rónai László állatorvos
Bőnyi Andrea aljegyző
 
(Tel: 06-30-950-3261)


Családtámogatás: új helyszínen az ügyfélfogadás - 2016.05.18. ›››

A Fejér Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztályának vezetője ezúton is tájékoztatja a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Főosztály családtámogatási ellátásokkal kapcsolatos feladatokat ellátó szervezeti egysége ügyfélfogadásának helyszíne 2016. május 17. napjától az alábbiak szerint változik:
Az ügyfélfogadás új helyszíne: Székesfehérvár, József Attila u. 42.


Gyereknapi Majális meghívó - 2016.05.06. ›››

Gyereknapi Majális 2016. május 29-én.

Gyereknap

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Korzeti_erdotervezes_elozetes_targyalasa

A Garden Kertészet Kft. 2 fő munkatársakat keres.
Jelentkezni lehet Gyimóthi Sándornál a 0630/416-87-82 –es telefonszámon.
Férfiak és nők jelentkezését egyaránt várják. Nettó fizetés: 100.000. Ft

A hirdetmény


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai májusban - 2016.05.03. ›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.

Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás - 2016.05.03. ›››

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.
Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10.
Időpont: minden pénteken 10.00 - 12.00 óráig


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2016.04.26.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkivüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2016.04.27-én (szerdán) 18:30 órai kezdettel.


Magyar Honvédség Katonai Toborzó Nap és "Toborzó Országfutás 2016" - 2016.04.14.>>>

A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási Központja 2016. 04. 27-én 09.00-15.00 között „Katonai Toborzó Napot” szervez, immáron második alkalommal, Székesfehérváron, a Szabadságharcos úton (Kodolányi János Középiskola előtti parkoló).
A rendezvény célja, hogy az érdeklődő állampolgárok valós és hiteles képet kapjanak a katonai szolgálatvállalás lehetőségeiről és formáiról, az elérhető juttatásokról, illetve a bekerülés feltételeiről. Ezekről a 3. Katonai Igazgatási Központ kitelepült toborzó pontján tájékozódhat.
Az eseményen képviseltetik magukat a Magyar Honvédség különböző katonai szervezetei (Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj, Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár, Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ), akik látványos haditechnikai bemutató keretében népszerűsítik alakulatukat.
Az eseményt a székesfehérvári helyőrségi zenekar látványos térzenéje nyitja meg. A programelemek között lézerpuska-lövészet, repülőgép-szimulátor és játékos katonai vetélkedő is szerepel.

Letölthető plakát

A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság „Toborzó Országfutás 2016” címmel az egész országot érintő 2016 km-es váltófutást rendez. A váltófutás több mint 200 település érintésével 2016. április 13-án indul Budapestről és május 20-án érkezik vissza a fővárosba. A rendezvény keretében az érintett települések lakosságával közösen tisztelgünk elesett hőseink és az olimpiai évre tekintettel, a játékokon résztvevő Magyar Olimpiai Csapat előtt. Az akció célja, hogy közelebb vigye az emberekhez a honvédelem ügyét.


EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY - 2015.04.08.>>>

A Vértesaljai Horgász Egyesület Vezetősége 2015. április 30-án szombaton a tagok számára horgászversenyt hirdet a Pátkai Víztározónál. Nevezési határidő 2015.04.27.

A letölthető versenykiírás

Információk a Vértesaljai Horgász Egyesület honlapján 


Katasztrófavédelem felhívása az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére - 2016.04.07.›››

A Katasztrófavédelem lakossági felhívása az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére és a tűzgyújtás szabályozásáról. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.

 

ÁLLÁSHIRDETÉS - adóügyi ügyintéző - 2016.04.04.>>>

Zámoly Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal adóügyi ügyintéző munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejeű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Fejér megye, 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4.
Elvégzendő feladatok: Az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adóigazgatási feladatok.
Pályázat benyújtási határideje: 2016. április 25.

A teljes pályázat


Legszebb konyhakertek - Pátka - programkiírás - 2016.04.04.›››

Pátka Kultúrális Bizottsága csatlakozva Kocsis Szilvia ötletgazda, Karcag város alpolgármestere által létrehozott "A legszebb konyhakertek" - Magyarország legszebb konyhakertje országos programhoz - meghirdeti a

"A legszebb konyhakertek - Pátka"
programot.
Legszebb konyhakertek kiírás

Jelentkezési határidő: 2016. április 30.

 

Katasztrófavédelem felhívása a kéménytüzek megelőzésével kapcsolatban - 2016.03.29.›››

A Katasztrófavédelem lakossági felhívása a kéménytüzekből eredő káresemények számának csökkentése érdekében. A tájékoztatást az indokolja, hogy a 2015/2015-os fűtési szezonban megnőtt ezen káresemények száma, melynek fő oka a nem megfelelő tüzelőanyag használata és az égéstermék-elvezetők karbantartásának hiánya.

 

Rendészeti képzés a rendőri hivatás iránt érdeklődőknek - 2016.03.29.›››

Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya pályázati felhívást tett közzé, mely szerint rendészeti képzést indít a fővárosban és az agglomerációban élő, rendőri hivatás iránt érdeklődőknek.
A pályázat benyújtásának határideje 2016. április 11. napja.

A képzésre várják azon 18 és 55 év közötti magyar állampolgárok jelentkezését, akik a rendőri hivatással azonosulni tudnak, és tervezhető, kiszámítható életpályán, biztos megélhetést nyújtó munkahelyen képzelik jövőjüket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a felvételt nyert pályázóknak a képzés idejére bruttó 129.000 Ft munkavállalói bérezést, a modul elvégzését követően pedig a hivatásos jogviszony szerinti bérezést, valamint évi bruttó 200.000 Ft cafetéria juttatást biztosít.


Pátka Község Önkormányzat civil szervezeti pályázat - 2016.03.23.›››

Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a civil szervezetek számára.

 

Óvodai beiratkozás időpontja - 2016.03.18.>>>

A Pátkai Csemetekert Óvoda (8092 Pátka, Vak Bottyán tér 2.) beiratkozási időpontot hirdet a 2016-ban harmadik életévét betöltő, ill a 2017. április 30-ig harmadik életévüket betöltő gyermekek számára.

A beíratás időpontja: 2016.04.20-22. 8:00-12:00 óráig

 

Pátkai Csemetekert Óvoda honlapja elkészült - 2016.03.18.>>>

A Pátkai Csemetekert Óvoda hivatalos honlapja elkészült. Az oldalon megtalálható az óvoda bemutatkozása és a különböző, működéssel kapcsolatos dokumentumok letölthető formában: házirend, SZMSZ, pedagógiai program stb. illetve az aktuális hírek is.

 

Fejér Megyei Kormányhivatal - változások a munkarendben márciusban - 2016.03.02. ›››

Nemzeti ünnepünkhöz, március 15-éhez közeledve már e héten munkanap-áthelyezések lesznek a munkáltatóknál, így a Fejér Megyei Kormányhivatalban is. Március 4-én, pénteken a hétfői munkarend szerint dolgoznak, és várják az ügyfeleket a kormánytisztviselők a Fejér Megyei Kormányhivatalban. Március 5-e, szombat munkanap lesz, pénteki munkarend szerint, e napon 12 óráig tart az ügyfélfogadási idő a megyei kormányhivatal szervezeti egységeiben, beleértve a járási hivatalok okmányirodáit és kormányablakait is.
Március 14-e, hétfő pihenőnap lesz hazánkban.

Fejér Megyei Kormányhivatal

Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai márciusban - 2016.03.02. ›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás - 2016.03.02. ›››

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.
Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10.
Időpont: minden pénteken 10.00 - 12.00 óráig


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2016.02.28.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkivüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2016.02.29-én (hétfőn) 17:00 órai kezdettel.


Tájékoztató az általános iskolai felvételi körzetek kijelöléséről - 2016.02.28.›››

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (8) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Fejér Megyei Kormányhivatal meghatározta és közzé tette az általános iskolák 2016/2017. tanév felvételi körzetét, továbbá a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzetét.
A nemzeti köznevelési törvény 50.§ (6) bekezdése alapján az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles korú tanulót, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található (kötelező felvételt biztosító iskola). A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt (a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendeletben foglalt eljárásrend szerint). Mindez azonban nem érinti a szabad iskolaválasztás jogát.
Hirdetmény a Fejér megyei kötelező felvételt biztosító általános iskolák 2016/2017. tanévi felvételi körzetéről, továbbá a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzetéről:

Pátka község esetén a kötelező felvételt biztosító általános iskolák:
1-4. évfolyam:
Iskola neve: Pátkai Református Általános Iskola
Cím: Pátka, Kossuth u. 60.

5-8. évfolyam:
Iskola neve: Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola
Cím: Székesfehérvár, Tolnai u. 41
.


Megváltozott munkaképességűeknek: változások az ügyfélfogadásban - 2016.02.28.›››

A Fejér Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya ezúton is tájékoztatja a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Főosztály rehabilitációs ellátási és szakértői feladatokat ellátó szervezeti egysége ügyfélfogadásának rendje és helyszíne - a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos ügyekben - 2016. február 29. napjától megváltozik.
Az ügyfélfogadás új helyszíne: 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 4.
Az ügyfélfogadás rendje: hétfői és szerdai napokon, 8:00-tól 16:00 óráig. Kedden, csütörtökön és pénteken az ügyfélfogadás szünetel.


„Földet a gazdáknak!” program: március 1-től folytatódnak a földárverések - 2016.02.28.›››

A „Földet a gazdáknak!” program keretében, március 1-től Fejér megyében is folytatódik a Magyar Állam tulajdonába, a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó, 3 hektár feletti, kijelölt földterületek értékesítése. Székesfehérváron és Dunaújvárosban lesznek árverések, március 1-től 4-ig, március 7-től 8-ig, valamint március 21-én és 29-én.


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2016.02.13.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkivüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2016.02.15-én (hétfőn) 17:00 órai kezdettel.


Farsang a gyerekeknek - 2016.02.08. ›››

Télbúcsúztató 2016. január 11-én és óvodai farsang a gyerekeknek 2016. január 12-én.

Farsangi forgatag

Meghívó a PROGAMOK menüpontban


Borverseny és fánksütő verseny - 2016.02.08. ›››

Pátka Község Önkormányzatának Köznevelési és Kulturális bizottsága 2016. január 12-én rendezi Pátka Borversenyét és a II. Pátkai Farsangi Fánksütő versenyt.

Borverseny és fánksütő verseny

Feltételek és részletes meghívó a PROGAMOK menüpontban


ÁLLÁSHIRDETÉS - tanyagondnok munkakör betöltésére 2016.02.05>>>

Pátka Község Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Pátka Község Önkormányzata tanyagondnok munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Fejér megye, 8092 Pátka
Elvégzendő feladatok: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 60. §­ban szabályozott tanyagondnoki szolgáltatás ellátása, a Szakmai Programban megvalósuló feladatok ellátása, a településen élők közszolgáltatásához való hozzájuttatásában való közreműködés. A tanyagondnoki szolgáltatás feladatainak ellátása munkaköri leírás alapján az 1/2000.(I.7.) SzCsM rendelet szerint, Közreműködés az étkeztetésben, a házi segítségnyújtás biztosításában, a közösségi és szociális információk szolgáltatásában, továbbá az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás segítése. A közösségi, művelődési, sport­ és szabadidős rendezvények szervezése, segítése, egyéni hivatalos ügyek intézésének segítése, lakossági igények továbbítása. Hivatali ügyintéző és bizottsági tag szállítása környezettanulmányra, levél kézbesítése lakosságnak, képviselőknek, bizottsági tagoknak, községi rendezvények lebonyolításában közreműködés, közfoglalkoztatottak munkájának irányítása, a település ellátását, működését szolgáló anyag­ és árubeszerzés az önkormányzat és intézményei számára, önkormányzati, intézményi információk közvetítése a lakosság részére.

A közétett teljes pályázat


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2016.01.26.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkivüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2016.01.27-én (szerdán) 17:00 órai kezdettel.


Pátka község lakosságának egészséges ivóvízzel való ellátása ivóvítminőség-javító projekt keretében - Sajtóközlemény 2016.01.17>>>

Pátka Község Önkormányzata sikerrel pályázott az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program, KEOP 7.1.0/11 Derogációs víziközmű projektek előkészítése támogatási rendszeréhez. A benyújtott és támogatásban részesített nettó 7.450.000 Ft összköltségű, KEOP-7.1.0/11-2011-0117 azonosítószámú, „Tiszta víz egy egészségesebb Pátkáért ivóvízminőség javítási program” tárgyú projekt, a 2012. március hó 12. napján hatályba lépett Támogatói Okirat alapján mindösszesen 6.332.500 Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült az Európai Unió Kohéziós Alapjából és a hazai központi költségvetési előirányzatból.
Pátka település „Az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről” szóló 201/2001. (X.25.) Kormányrendelet 6. számú mellékletében, mint a szolgáltatott ivóvíz vonatkozásában nyilvántartott minőségi kifogással érintett település szerepelt, tekintettel arra, hogy határérték felett van a szolgáltatott közműves ivóvíz arzén és vastartalma. Jelen projekt végső eredményeként európai uniós és hazai elvárásoknak megfelelő minőségű ivóvízhez juthatnak a településen élők.
Az Európai Unió Kohéziós Alapjából és a hazai központi költségvetési előirányzatból származó támogatott forrás segítségével, gondos előkészítés és elemzés eredményeként, elkészült az elvi vízjogi engedélyezési terv, amely elvi engedéllyel is bír.
Figyelemmel a vízvizsgálati eredményekkel igazolt problémás arzén és vas határértékekre, a beruházás eredményeképpen jó minőségű ivóvíz átvezetése a székesfehérvári elosztóhálózatból, a meglevő községi vízmű létesítményeibe, távvezetéken keresztül, a meglevő pátkai Vízmű telepen található rétegvíz kutak tartalékba helyezésével valósul meg.

Sajtóközlemény


Depónia hulladék szállítási naptár és tájékoztató szelekítv hulladékgyűjtésről - 2016.01.08. ›››

A Depónia Nonprofit Kft. hulladékszállítási naptára 2016-ban::

Figyelem! 2016-ban a szelektív hulladék (sárga zsák) elszállítása minden hónapban jellemzően a hónap 2. hétfői napján történik!
A Depónia Nonprofit Kft. a házhoz menő szelektív gyűjtést az alábbiak szerint végzi településünkön:


Don kanyari áttörés - megemlékezés - 2016.01.06. ›››

Pátka Község Önkormányzata sok szeretettel meghívja Önt 2016. január 12-én 10 órai kezdettel a Doni áttörés 73. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre a Vak Bottyán téri emlékparkba.

Don kanyari áttörés

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai januárban - 2016.01.05. ›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése.Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Falugazdász ügyfélfogadás - 2016.01.05.›››

Tájékoztatom Önöket, hogy 2016-ban a falugazdász ügyfélfogadás (őstermelői igazolvány ügyintézés) hétfőnként 13.00-16.00-ig tart. Személyes és földhasználati adatok szükségesek.

Nagy János falugazdász
Tel: 06/70/ 436 2461

ÁLLÁSHIRDETÉS - pénzügyi-igazgatási ügyintéző 2015.12.18>>>

Zámoly Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: 2016. december 31-ig tartó közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Fejér megye, 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4.
Elvégzendő feladatok: Pénzügyi (könyvelés, számlázás, pénztár kezelés) és igazgatási feladatok-
Pályázat benyújtási határideje: 2016. január 8.

A közétett teljes pályázat


Mindenki Karácsonya - 2015.12.16. ›››

Pátka Község Önkormányzata sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2015. december 20-án 15:30-kor kezdődő Mindenki Karácsonya ünnepségre. Helyszín: Pátkai Katolikus Szent Anna templom és templomkert

Mindenki Karácsonya

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Ügyfélfogadási szünet 2015. december 12-én - 2015.12.11.›››

A Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Pátkai Kirendeltségén az ügyfélfogadás 2015. december 12. napján (szombaton) technikai karbantartás miatt szünetel.

Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője

Közmeghallgatás 2015.12.10.›››

tka Község Önkormányzata Képviselő-testülete közmeghallgatás tart 2015.12.18-án (péntek) 17:30 órakor. A közmeghallgatás helyszíne: Sportöltöző nagyterme (Pátka, Gálköz)


Mészkő és Dolomit Kft. robbanóanyag felhasználási engedély - 2015.12.07.›››

Robbanóanyag felhasználási engedély a Mészkő és Dolomit Kft. részére a Pátka I. gránitbányában kőzet-jövesztés céljából történő robbanóanyag felhasználáshoz.


Önkormányzati rendelet a helyi adókról - 2015.12.07.>>>

Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének Helyi adókról szóló 16./2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete letölthető a honlap Rendeletek oldaláról

Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendeletei


Érkezik a Mikulás - 2015.11.30. ›››

2015. december 5-én, szombaton ismét megérkezik Pátka Község Önkormányzatának Mikulása!Érkezik a Mikulás

Útközben megáll:
12:45 Indulás - Fehérvári út
12:50 Vasút utca
13:00 Buda Éva boltja
13:15 Posta
13:30 Vak Bottyán tér
13:45 Református templom
14:00 Buszforduló
14:15 Kossuth – Petőfi utca kereszteződés
14:30 Petőfi – Jókai utca kereszteződés
14:45 Jókai – Arany János u. kereszteződés
15:00 Ivánka Gyűjteményes Ház
15:15 Gazdabolt Petőfi utca
Mindenkit szeretettel vár!

Plakát a PROGAMOK menüpontban


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2015.11.24.›››

Pátka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2015.11.25-én (szerdán) 17:15 órai kezdettel.


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2015.11.17.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkivüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2015.11.18-án (szerdán) 18:00 órai kezdettel.


Márton-napi őszbúcsúztató program - 2015.11.13. ›››

Pátka Község Önkormányzata szeretettel vár minden érdeklődőt a Márton-napi őszbúcsúztatón 2015. november 13-án a Pátkai Polgármesteri Hivatal udvarán és épületében.

Márton napi őszbúcsúztató

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


EON - szolgáltatóváltás miatti mérőállás leolvasás - 2015.11.10.›››

Az EON Energiaszolgáltató Kft. 2016. január 1-jei dátummal megszünteti egyetemes földgázszolgáltatóit tevékenységét, az érintett földgázfogyasztókat a FŐGÁZ Zrt. veszi át. A mérőállás decemberi bejelentése segít abban, hogy szolgáltatóváltás miattit eslzámolásnál a december 31-ei fordulónapon becsült mérőállás minnél közelebb legyen a tényleges fogyasztáshoz.

EON


Zöldhulladék gyűjtési akció - 2015.11.10.>>>

Pátka Község Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy a Depónia Nonprofi Kft. lebonyolításával 2015. november 28-án zöldhulladék gyűjtést szervez Pátka község területén.


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2015.10.30.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkivüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2015.11.03-án (kedden) 17:00 órai kezdettel.


Szociális célű tűzifa kérelem - 2015.10.30.>>>

Feltöltésre került a 2015. évi Szociális célű tűzifa kérelem a letölthető nyomtatványok közé.


Visszaköltözik a székesfehérvári okmányiroda - 2015.10.29. ›››

A Székesfehérvári Járási Hivatal Okmányirodai Osztályán (Székesfehérvár, Malom u. 2.) 2015. október 28 – 30. között, költözés miatt, nem lesz ügyfélfogadás. E három nap alatt a Székesfehérvári, Piac téri Kormányablak, valamint az Abai Kormányablak és a Polgárdi Kormányablak is meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket. November 2-án már a felújított, átalakított épületben, a Székesfehérvár, Koch László u. 4/b szám alatt fogadja a székesfehérvári okmányiroda az ügyfeleket.

A tájékoztató teljes szövege 


Október 23-ai ünnepség fényképek - 2015.10.29. ›››

Felkerültek a 2015. évi galériába az Október 23-ai koszorúzásról illetve a Párkai Református Iskolában tartott ünnepségről készült fényképek.

A képek a Galériában


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai októberben - 2015.10.29. ›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése.Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás - 2015.10.29. ›››

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.
Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10.
Időpont: minden pénteken 10.00 - 12.00 óráig


Református családi napközi indul Pátkán - 2015.10.20. ›››

Az újonnan induló Kiskuckó református családi napközi rendszeres és időszakos gyermekfelügyeletet vállal fél éves kortól három éves korig, akár egész napos teljes ellátással.

Református családi napközi

Plakát


Családi csődvédelem: közeleg az első határidő - 2015.10.20.›››

Szeptember elsején lépett hatályba a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvény, amely lépcsőzetesen vezeti be a csődvédelem lehetőségét az egyes lakossági csoportokra. Célja, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő magánszemélyek adóssága szabályozott keretek között rendeződjön. 2015. október 31-én lejár az első határidő, amely a családi csődvédelemre jelentkezők egy részét érinti. Ez a határidő jogvesztő.


Október 23-ai ünnepség - 2015.10.15. ›››

Pátka Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját nemzeti ünnepünk alkalmával rendezett megemlékezésére, 2015. október 23-án 10:00 órai kezdettel.

Október 23-ai ünnepség

Meghívó a PROGAMOK aloldalon


Őszi családi nap a református iskolában - 2015.10.15. ›››

Mindenkit szeretettel vár a Pátkai Református Iskola a 2015. november 7-én Márton nap alkalmából szervezett Őszi családi napon.

Őszi családi nap a református iskolában

Plakát


10 éves a Vértes naturpark - meghívó - 2015.10.15. ›››

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Vértesi Natúrpark 10. évfordulóján 2015. október 22-én (csütörtökön) 9:00-tól, a vértesboglári Boglártanya Erdei Iskolában tartandó programjainkra.

Szöllősi Eszter
Pro Vértes Nonprofit Zrt.

Augusztus 20.

Letölthető meghívó plakát


Sportpálya használat - 2015.10.15›››

Örömmel értesítjük Önöket, hogy 2015. szeptember 1-jétől a sportpálya újra, korlátlanul a sportolni vágyó felnőttek és gyermekek rendelkezésére áll. Felhívjuk szíves figyelmüket a pálya rendeltetésszerű használatára, a sportszerű és kulturált viselkedésre. Kérjük ezeket a viselkedési normákat értessék meg gyermekeikkel is. Kérjük, olvassák el a pálya használatára vonatkozó házirendet.
A pályát térfigyelő kamera ellenőrzi. A szándékos károkozókkal szemben a törvényi lehetőségek keretein belül eljárunk, kiskorúak esetén a szülőkkel szemben érvényesítjük kártérítési igényünket. Bízunk benne, hogy erre soha nem kerül sor. Kívánunk Önöknek kellemes időtöltést, jó sportolást!

Pátka község önkormányzata

Tájékoztató a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról 2015.10.02›››

Pátka Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára ("A" típusú pályázat) és a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára ("B" típusú pályázat) ezennel kiírja a 2015. évre.

Pályázati anyagok:


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai októberben - 2015.10.02›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése.Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás - 2015.10.02›››

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.
Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10.
Időpont: minden pénteken 10.00 - 12.00 óráig


Megemlékezések október 5-én - 2015.09.30. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját a 2015. október 5-én 15:50 óra kezdettel tartott megemlékezéseire, melyek során Vak Bottyán kuruc generális 1709. szeptember 27-én bekövetkezett halálra emlékezünk a Vak Bottyán emléktáblánál, majd ezt követően az aradi vértanúk halálára emlékezünk az új emléktábla avatásával egybekötve az 1848-as emlékszikánál.

Megemlékezések október 5-én

Meghívó a PROGAMOK aloldalon


Dinnyési Madárkavalkád családi nap - 2015.09.30. ›››

Ajánlom megtisztelő figyelmükbe a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Dinnyési Madárkavalkád című ingyenes családi napját, mely október 4-én, vasárnap lesz.
Szeretettel látjuk Önöket is, akár családjaik körében ezen a szép októberi vasárnapon!

H. Kolláth Mária
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Környezeti Nevelési Osztály
Dinnyési Madárkavalkád családi nap

Az esemény weboldala


Családi hétvégék Lovasberény október 10-től - 2015.09.30. ›››

Lovasberény földrajzi központi helyzetét, adottságait a térség fejlődésének előnyére a Velencei-tó, Vértes-Gerecse, Völgyvidék és Mezőföld térség települései közötti közös kommunikáció kialakítására szeretnénk kihasználni. A tervek szerint a helyi értékeket, programokat Lovasberényben a valamint Budapesten a belvárosban létrehozott turisztikai információs ponton kiadványokkal, image filmekkel bemutatjuk. Lovasberényben a hétvégenként megrendezendő családi napokon bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a helyi művészeknek, egyesületeknek ami mellett kézművesek, művészek, termelők is kiállíthatnak, árusíthatnak.
Családi hétvégék Lovasberény
Szirbik István
Lovasberény
turisztikai és területfejlesztési referens

Rehabilitációs ügyintézés szünetel - 2015.09.30. ›››

A Fejér Megyei Kormányhivatal tájékoztatja ügyfeleit, hogy a Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztályának ügyfélszolgálati tevékenysége a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait érintő ügyekben 2015. október 1-jétől 2015. december 31-jéig a Székesfehérvár, József Attila utca 42. szám alatti épületben ideiglenesen szünetel. Ebben az időszakban az ügyfelektől a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos beadványokat - pl. rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás igénylése, rehabilitációs kártya igénylése - a Fejér megyei kormányablakokban és okmányirodákban veszik át az ügyintézők

A közlemény teljes szövege


Európai Hulladékcsökkentési Hét - 2015.09.30. ›››

Idén november 21-29. között kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelynek keretében az Európai Unió országaiban önkéntesek a saját ötleteik megvalósításával hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának és a különböző anyagok újrahasznosításának fontosságára. Magyarországon az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (röviden: OKTF NHI) koordinálja a kezdeményezést. A saját akciókat regisztrálni 2015. november 6-ig lehet.

Az esemény információs weboldala


Szeptember 29-ei ünnepség - 2015.09.25. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját az 1849. szeptember 29-ei Pákozd-Sukoró-Pátkai csata emlékére rendezett ünnepségre 2015. szeptember 29-én (kedden) 15:30 órai kezdettel a Gárdonyi Géza Szabadtéri Teátrumhoz.

Szeptember 29-ei ünnepség

Meghívó a PROGAMOK aloldalon


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2015.09.21.›››

Pátka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2015.09.23-án (szerdán) 18:00 órai kezdettel.


I. Pátkai Lekvárfőző Verseny - eredményhirdetés - 2015.09.21.>>>

Sok ízletes zöldség gyümölcs terem kertjeinkben, falunkat védő erdőinkben, a réteken. Ennek apropóján hirdette meg Pátkas Község Önkormányzata az I. Pátkai Lekvárfőző Versenyt. A benevezett lekvárokat a Köznevelési és Kulturális Bizottság zsűrizte.
Két kategóriában hirdetünk győztest: klasszikus lekvár és dzsem. Az eredmények:

Lekvár kategória:
1. Vörös Barbara: Csipkebogyó lekvár
2. Kovács Józsefné: Szilvalekvár
3. Varga Gézáné: Meggy lekvár

Dzsem kategória:
1. Lipták Krisztina: Alma dzsem mazsolával és szilvapálinkával
2. Ravasz Zsoltné Rabi Dóra: Meggy dzsem
3. -

Gratulálunk és köszönet a résztvevőknek! A lekvárok várják gazdáikat, haza lehet vinni őket.


Fejér Megyei Értéknap - Pátka bemutatkozása - 2015.09.13. ›››

Székesfehérvár Megyei Jogú Város meghívására Pátka Község bemutatta a településen található értékeket a 2015. 09. 13-án megrendezett Fejér Megyei Értéknapon.
A pátkai standon bemutatásra kerültek természeti értékeink, a Báró Ivánka Géza Hely és Agrártörténeti Gyűjteményes Ház kiállítási tárgyai. A járókelőknek kínáltunk hagyományos és káposztás vakarcsot, házi sajtos pogácsát és megkóstolhatták pátkai pincészetek vörös és fehér borait.
Az érdeklődő közönség Pátkára vonatkozó kérdésekre válaszolt egy közvélemény kutató kérdőíven, aminek válaszait a jövőben figyelembe fogjuk venni munkánk során.

 
Ravasz Zsoltné Rabi Dóra

Képek a Galériában


X. Rózsfesztivál fényképek - 2015.08.31. ›››

Felkerültek a 2015. évi galériába az augusztus 29-ei X. Rózsafesztiválon, az Ivánka kereszt koszorúzásán illetve az Erős ember versenyen készült fényképek.

A képek a Galériában


Pátkai geotúra játék 2015 - 2015.08.31.>>>

„A római kortól napjainkig” geotúra játékot sikeresen teljesítő csapatok és túrázók névsora:

Bognár Bianka és Bognár Hanna
Nyeste Viktor és családja
Demeter Zoltán és családja
Csipet csapat (Szabó Zoltán Müller Márti Szabó Zsombor és Luca)
Gyenei Lajos családja
Császárné Dömsödi Ágnes
Ódorné Szanyi Beatrix
Vágó Nóra
Szatzker Aliz családja
Pobrányi Erika és családja
Dávid-Nagy Krisztina és családja
Tóth Soma Zsombor


HŐSÉGRIASZTÁS. Lakossági tájékoztató a hőségriasztásról 2015.08.31>>>

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban ismét kánikula lesz, tovább erősödik a felmelegedés.
Tájékoztatjuk Pátka község lakosságát, hogy 2015. augusztus 29-én, szombat 00:00 órától 2015. augusztus 1-én, kedden 24:00 óráig 23. fokú hőségriadó van érvényben.


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2015.08.26.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkívüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2015.08.27-én (csütörtökön) 18:00 órai kezdettel.


X. Rózsafesztivál - 2015.08.25. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját a többéves hagyományoknak megfelelően tartandó X. Rózsafesztiválra, melynek időpontja 2015. augusztus 29.

X. Rózsafesztivál

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


60 éves osztálytalálkozó - fényképek - 2015.08.25. ›››

A pátkai iskola diákjainak 60 éves osztálytalálkozóján készült fényképek a galériában.

A képek a Galériában


Magáncsőd 2015 szeptemberétől - 2015.08.25›››

Szeptember 1-jén lép hatályba a természetes személyek adósságrendezéséről szóló jogszabály. A közigazgatás felkészítése mellett fontos az is, hogy az állampolgárok megfelelő tájékoztatást kapjanak a családi csődvédelem lehetőségéről, a belépés feltételeiről. A témában fellelhető információk feldolgozásával teljes körű tájékoztatást nyújts az ősszel bevezetésre kerülő családi csődvédelem intézményével kapcsolatban a következő weboldal:


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai szeptemberben - 2015.08.25›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése.Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás - 2015.08.25›››

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.
Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10.
Időpont: minden pénteken 10.00 - 12.00 óráig


Augusztus 20-ai ünnepség - fényképek - 2015.08.22. ›››

Felkerültek a 2015. évi galériába az augusztus 20-ai szent miséről és ünnepségről készült fényképek.

A képek a Galériában


Frissítve!!! -„A római kortól napjainkig” pátkai geotúra játék 2015 - 2015.08.22>>>

Az elmúlt napok időjárása miatt a leadási határidőt kitoltuk, a játék 2015. augusztus 1-től 28-ig tart!


Magyar Honvédség toborzó - 2015.08.22>>>

A Magyar Honvédség továbbra is várja a katonai pálya iránt érdeklődöket:

Letölthető toborzóanyag


Augusztus 20. ünnepség - 2015.08.13. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját Szent István király és az államalapítás ünnepének tiszteletére 2015. augusztus 20-án kedden tartandó ünnepségre.

Augusztus 20.

Meghívó a PROGAMOK aloldalon


ÁLLÁSHIRDETÉS - óvódapedagógus 2015.08.13>>>

Pátka Község Önkormányzata, Pátka Csemetekert Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Pátka Csemetekert óvodapedagógus munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Fejér megye, 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 2.
Elvégzendő feladatok: Az óvoda pedagógiai programjában és a munkaköri leírásban foglaltak szerint, a rábízott gyermekek óvodai nevelése, fejlesztése, óvodapedagógusi feladatok ellátása 3-7 éves korú gyermekek óvodai nevelése, differenciált fejlesztése, SNI-s gyermekek integrációjának segítése, az iskolai életmódra való felkészítés az Óvodai nevelés Országos Alapprogramjára épülő helyi nevelési program alapján.

A közétett teljes pályázat


Frissítve!!! - Elindult a „A római kortól napjainkig” pátkai geotúra játék 2015 - 2015.08.13>>>

Pátka Község Önkormányzat ismét geotúra játékot indít „A római kortól napjainkig” címmel.A geotúra során a játékosoknak a Pátka történelméhez kötődő (kezdve a római kortól) illetve a napjainkban a község életében fontos szerepet játszó emlékhelyeket, tereptárgyakat, épületeket kell felkeresniük. A leni linken megtalálható listában kijelölt helyszínek mindegyikét felkeresve, a helyszíneken található QR kódok okostelefon vagy tablet segítségével történő beolvasásával fejthető meg az a feladvány, amelynek megoldásaképp a túra teljesítettnek tekinthető. Az elmúlt napok időjárása miatt a leadási határidőt kitoltuk, a játék 2015. augusztus 1-től 28-ig tart!

A túrát teljesítő játékosok között értékes nyereményeket sorsolunk ki:
1. hely: 20.000 Ft értékű Decathlon ajándékutalvány
2. hely: 10.000 Ft értékű Decathlon ajándékutalvány
3. hely: Családi pizzázás az Ivánka Kávézóban és (4 db pizza)

A nyeremények sorsolása az 2015. augusztus 30-án megrendezendő X. Rózsafesztiválon nyilvánosan történik.

További részletek és technikai segítség: Gerencsér Attila játékszervező
(Kapcsolat: gerencser.attila@patka.hu vagy 06/70-420-5985)

Közzösségi oldal a Facebook-on:
Pátka Geotúra

FRISSÍTÉS!!! A 15. helyszín megközelíthetetlensége miatt elérése nem kötelező, a QR kód innen tölthető le!

A játék teljes versenykiírása

A felkeresendő geopontok listája GPS koordinátákkal - frissítve!

Történelmi segédanyag a feladvány megfejtéséhez

A 15. helyszín QR kódja

A letöltendő titkosított dokumentum


Felhívás - helikopteres parlagfű felderítés - 2015.08.13. ›››

A Fejér Megyei Kormányhivatal felhívása a parlagfű mentesítésre és tájékoztatása a helikopteres parlagfű felderítésről.

A felhívás


HŐSÉGRIASZTÁS. Lakossági tájékoztató a hőségriasztásról 2015.08.06>>>

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban folytatódik a kánikula, tovább erősödik a felmelegedés. A napi középhőmérséklet a 27 fokot is meghaladhatja. Tájékoztatjuk Pátka község lakosságát, hogy 2015. augusztus 7-én, pénteken 00:00 órától 2015. augusztus 11-én, kedden 24:00 óráig
3. fokú hőségriadó van érvényben.


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai júliusban - 2015.08.06›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése.Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Igazgatási szünet 2015.07.20>>>

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, a Hivatal igazgatási szünet miatt 2015.07.20. és 2015.08.20. napja közti időszakban csak ügyeletet tart.

A kérelmeket a bejáratnál kihelyezett postaládába tehetik, halaszthatatlan ügyekben a 06/22-580-508 telefonszámon a 101 mellék hívható.


I. Pátkai Parasztolimpia - 2015.07.17›››

KI A LEGNAGYOBB PARASZT?
Háromfős csapatok jelentkezését várjuk az I. Pátkai Parasztolimpiára, 2 férfi 1 hölgy összetételben.
A verseny időpontja: 2015. Július 25. szombat Helyszín: Pátka, Vargahegy, Régi focipálya.
Jelentkezni lehet: Varga Gézánál: 06/20-323-3142
A legjobban teljesítő parasztok értékes jutalomban részesülnek!

 

Fogathajtó verseny - 2015.07.17›››

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Pátka Sportkör és Pátka Község Önkormányzatának szervezésében tartandó Fejér megyei EGYES FOGAT kvalifikáció az országos "C" döntőre és a megyei "C" kategóriás KETTES FOGATHAJTÓ versenyekre, melyek 2015.07.25-án szombaton kerülnek megrendezésre a régi focipályán (Vargahegy).

 

A fehérvári okmányiroda a Malom utcában - 2015.07.17>>>

Tisztelt Lakosság! Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Székesfehérvári Okmányiroda előreláthatólag 2015. novemberig a Malom u 2. szám alatt működik. Az épület nem akadálymentesített, ezért a mozgássérült ügyfelek a Székesfehérvári Kormányablakot keressék:

 
Dancs Norbert járási hivatalvezető

Módosult a hadigondozásról szóló törvény - 2015.07.17›››

Módosult a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Hdt.). A módosítás alapján anyagi támogatás illeti meg azokat is, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától és attól a ténytől, hogy az 1947. február 10-én Párizsban, Magyarország képviselői által aláírt békeszerződés következtében mely ország állampolgárává vált.


HŐSÉGRIASZTÁS. Lakossági tájékoztató a hőségriasztásról 2015.07.17>>>

Tájékoztatjuk Pátka község lakosságát, hogy 2015. július 17-én, pénteken 00:00 órától 2015. július 20-án, hétfőn 16:00 óráig 3. fokú hőségriadó van érvényben, mely időtartam alatt a várható napi középhőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25 °C-ot.

Lakossági tájékoztató hőségriasztásról


RIASZTÁS. Figyelmeztető előrejelzés 2015.07.08>>>

Tájékoztatjuk Pátka község lakosságát, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzést adott ki ma éjfélig az ország egész területére.
! H
eves zivatar, 3. fokozat (PIROS): Magas bekövetkezési kockázat mellett heves zivatar várható (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében) Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Somogy, Tolna, Zala megyék területén.
! Hőség (27 fokos középhőmérséklet), 3. fokozat (PIROS): A napi középhőmérséklet tartósan 27 °C felett alakulhat Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna me-gyék területén.
! Széllökés, 2. fokozat (NARANCS): A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyék területén.
! Felhőszakadás, 2. fokozat (NARANCS): Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala megyék területén.

Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség
által kiadott levél


Július 10-én költözik a fehérvári okmányiroda - 2015.07.08>>>

A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalának a fehérvári Koch László utca 4/b szám alatt működő okmányirodáját - az épület felújítása miatt - július 10-én kezdik költöztetni a fehérvári, Malom u. 1. szám alatti „Tiszti klub” épületébe. Az okmányiroda átköltöztetése miatt július 10-én, pénteken és július 13-án, hétfőn nem lesz ügyfélfogadás. Ezeken a napokon az ügyfeleket a Székesfehérvár, Piac tér 10. szám alatti kormányablak 8-tól 20 óráig fogadja.

A tájékoztató teljes szövege 


HŐSÉGRIASZTÁS. Lakossági tájékoztató a hőségriasztásról 2015.07.03>>>

Tájékoztatjuk Pátka község lakosságát, hogy 2015. július 04-én, szombaton 00:00 órától 2015. július 08-án, szerdán 24:00 óráig 3. fokú hőségriadó van érvényben, mely időtartam alatt a várható napi középhőmérséklet eléri vagy meghaladja a 25 ' C-ot.

Lakossági tájékoztató hőségriasztásról


Szent Iván-éjjeli rendezvény - fényképek - 2015.06.29. ›››

Felkerültek a 2015. évi galériába a képek a június 27-ei Szent Iván-éjjeli rendezvényekről.
Köszönet a szereplőknek, rendezőknek és a résztvevőknek!

A képek a Galériában


TÁJÉKOZTATÁS a Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal (valamint a Pátkai Kirendeltség) igazgatási szünetéről 2015.06.29>>>

A Közszolgálati Tisztviselők Napján a Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Pátkai kirendeltségén az ügyfélfogadás 2015. július 1-jén (szerdán) szünetel.

A Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal (Pátkai kirendeltség is) további nyári ügyfélfogadása a Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének A 2015. évi közigazgatási szünet elrendeléséről szóló 8/2015. (II.26.) sz. önkormányzati rendelete szerint a következőképp alakul:

Igazgatási szünet: 2015. július 20. - 2015. augusztus 19.
Az igazgatási szünet alatt a feladatellátás folyamatos biztosítása érdekében a Hivatal ügyeletet tart.

 
Dosztály Csaba
Jegyző
 

Július 1-je: ügyfélfogadási szünnap a kormányhivatalokban 2015.06.29>>>

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 93. § (2) bekezdése alapján július 1-je munkaszüneti nap a közszolgálati tisztviselők számára. Ezen a napon, a Közszolgálati Tisztviselők Napján, 2015. július 1-jén, hétfőn a kormányablakok és az okmányirodák is ügyfélfogadási szünnapot tartanak hazánkban és e napon szünetel a kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek ügyfélfogadása is. Július elsején ezért zárva lesz a Fejér Megyei Kormányhivatal – annak valamennyi szervezeti egysége, főosztálya, járási hivatala és kormányablaka is szünnapot tart.

 
Csathó Barna
Kommunikációs vezető
Fejér Megyei Kormányhivatal
Kormány megbízotti kabinet

Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai júliusban - 2015.06.29›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése.Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Felhívás parlagfű mentesítésre - 2015.06.29. ›››

Felhívjuk a Tisztelt ingatlantulajdonosok figyelmét ,hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17.§ (4) bekezdése értelmében a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig (október hónapig) folyamatosan fenntartani.

Hirdetmény és további információ a parlagfű mentesítéssel kapcsolatban


Vértes-Gerecse akciócsoport projekgyűjtés - 2015.06.29>>>

Tisztelt Civilek, Vállalkozók, Fejlesztésben Gondolkodók!

A Vértes-Gerecse LEADER akciócsoportnak el kell készítenie a 2014-2020. közötti fejlesztési időszakra a Helyi Fejlesztési Stratégiát, mely alapfeltétele annak, hogy a LEADER források helyben felhasználhatók legyenek.
A LEADER mellett természetesen más fejlesztési források is elérhetőek lesznek a térség számára, jelen felhívásunk mellékleteként a Vidékfejlesztési Program azon intézkedéseit emeltük ki, melyek az eddigi tapasztalatok alapján érdekelhetik Önöket. Külön készítettünk tájékoztatót a vállalkozások és önkormányzatok, civilek számára, tekintettel a források célcsoportjaira.

Kérjük, hogy amennyiben van olyan projekt ötlete, melyet szívesen jelezne felénk, a projektgyűjtő adatlap kitöltésével tegye meg. Természetesen több adatlapot is kitölthet egy-egy szervezet. Bármilyen projekt ötletet, elképzelést szívesen fogadunk és a jövőben arra törekszünk, hogy ezekhez forrást is tudjunk ajánlani vagy a LEADER-ből, vagy más forrásból.
Visszaküldési határidő: 2015. július 15.
Kérjük Önöket, hogy a kitöltött adatlapokat a munkaszervezet@vercse.hu címre küldjék vissza! További információ: www.vercse.hu Tisztelettel: Móricz Beáta msz vezető Vértes-Gerecse Közösség

Projektgyűjtő adatlap

 További információ: www.vercse.hu

Tisztelettel:
Móricz Beáta
msz vezető
Vértes-Gerecse Közösség

Szent Iván éjjele a Gyűjteményes Házban - 2015.06.24. ›››

Szeretettel várunk minden gyermeket és felnőttet a Szent Iván éj alkalmából rendezett családi programokon, esti koncerteken és kulturális programokon 2015. június 27-én a Belmajorban található Báró Ivánka Géza Hely- és Agrártörténeti Gyűjteményes Háznál.

A rendezvény a pátkai válalkozók, a Pátka Piac Szövetkezet és a pátkai civil szervezetek támogatásával valósulhat meg

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban

Letölthető szórólap


FMLSZ Fejér Megye Labdarúgásáért díj Ezüst fokozat Buda Józsefnek - 2015.06.24. ›››

A 2014/15. évi bajnokság központi díjátadóját tartotta a Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága. Az előző idényekhez hasonlóan természetesen idén is a labdarúgásban hosszú évek óta eredményesen dolgozó szakembereknek, vezetőknek több egyéni elismerést osztott ki az igazgatóság. A Fejér Megye Labdarúgásáért Díj Ezüst fokozatát községünk focicsapatának, a Pátka Sportkörnek fáradhatatlan örökös mentora, Buda József vehette át.
Gratulálunk az elismeréséhez, további sikereket és jó egészséget kívánunk! Hajrá Pátka!

Cikk a FEOL oldalán


Diákmunka - 2015.06.23>>>

Jelentkezz az önkormányzatnál június 25-én és 26-án délelőtt személyesen
és elmondjuk a feltételeket!


Pátkai Csemetekert Óvoda Gyermekeiért Alapítvány közhasznúsági jelentés 2015.06.19>>>

A honlap Civil Szervezetek menüjében fellelhető Pátkai Csemetekert Óvoda Gyermekeiért Alapítvány bemutatkozó oldalára felkerült az alapítvány 2014. évi közhasznúsági jelenése.

 

Júliusban költözik a fehérvári okmányiroda - 2015.06.16>>>

A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalának a fehérvári Koch László utca 4/b szám alatt működő okmányirodáját - az épület felújítása miatt - július 10-én kezdik költöztetni a fehérvári, Malom u. 1. szám alatti „Tiszti klub” épületébe. Az okmányiroda átköltöztetése miatt július 10-én, pénteken és július 13-án, hétfőn nem lesz ügyfélfogadás. Ezeken a napokon az ügyfeleket a Székesfehérvár, Piac tér 10. szám alatti kormányablak 8-tól 20 óráig fogadja-

A tájékoztató teljes szövege 


Állami rezsicsökkentés - kérdőív 2015.06.16>>>

Magyarország Kormánya célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést. 2016-ban 10 milliárd forinttal kevesebb bevételt terveznek a közigazgatási térítési díjak csökkentése, illetve megszüntetése révén. Mindezt az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával kívánja a Kormány megvalósítani. Ennek érdekében az állampolgárok és vállalkozások bevonásával konzultációt kezdeményez a Kormány. A konzultáció ideje alatt az állampolgároknak lehetőségük van kettő kérdőíven, a magánszemélyeket és a vállalkozásokat érintő fizetési terhek megszüntetésére vonatkozóan javaslatokat tenniük. A kérdőívek 2015. június 5-étől 2015. augusztus 6-áig tölthetők ki.

Az állami rezsicsökkentésről szóló sajtóközlemény teljes szövege

 A kérdőívek a kormányhivatal honlapján


Ingyenes segítségnyújtás banki károsultaknak - 2015.05.08>>>

Banki károsultak és eladósodott családok részére INGYENES segítségnyújtási lehetőség.

A közlemény teljes szövege


EON felhívás a gázcsonkok védelmében - 2015.05.08›››

Az EON Déldunántúli Gázhálózati Zrt. a gázcsonkok és gázfelállások védelmében felhívja az ingatlantulajdonosok figyelmét a fűnyírások körültekintő elvégzésére illetve a fatelepítések előtti egyeztetés szükségességére.


Avató ünnepségek május 29-én- fényképek - 2015.06.03. ›››

Felkerültek a 2015. évi galériába a képek a május 29-ei avató ünnepségekről.
Köszönet a szereplőknek, rendezőknek és a résztvevőknek!

A képek a Galériában


A pátkai Nepomuki Szent János szobor felújítása és a templomkert rendezése - 2015.05.28>>>

A Pátkai Római Katolikus Egyházközség 2013-ban nyert 10 603 574 Ft (36 276 EUR) támogatást a műemléki védettségű Nepomuki Szent János szobor felújítására és a környező templomkert rendezésére.
A projekt keretében Csontos Attila okleveles restaurátor művész csodálatos munkájának köszönhetően teljesen megújult a szobor, a sérült, hiányzó részek pótlásra kerültek, és új, megerősített talapzat is készült, hogy a szobor hosszú ideig méltó dísze legyen a térnek.
A környező templomkertben, a templom bejárata előtt a megsüllyedt beton járda lapok elbontásra kerültek, helyette térkő burkolat fogadja a hívőket. A környezethez nem illeszkedő drótfonatos kerítés is elbontásra került és a térhez, a templomhoz és a megújult szoborhoz illő, egyedi gyártású kerítés épült.
parkban elhelyezésre került a hívők tájékoztatására információs tábla, valamint padok, kerékpártároló, világítótestek és virágtartók, melybe a pályázati együttműködés keretében az önkormányzat telepített virágokat. A kerti utak megtisztításra kerültek, a veszélyes fák kivágása is megtörtént, így a korábbi zsúfolt, átláthatatlan park helyén egy nyílt, korszerű, világos tér fogadja a templomba járókat és az egész faluközösséget, hiszen a templomkert a falu közepén helyezkedik el, így új közösségi tere lehet a településnek.

 

Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2015.05.27.›››

Pátka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2015.05.28-án (csütörtökön) 16:00 órai kezdettel.


Tájékoztató ebek veszettség elleni oltásáról 2015.05.21>>>

Az idei évben több alkalommal kerül megszervezésre az eboltás az alábbiak szerint:

Dátum
Időpont
Helyszín
2015.05.30.
9:00-12:00
Pátka Polgármesteri Hivatal
2015.06.01.
16:00-17:30
Pátka Polgármesteri Hivatal

Az oltás és a féreghajtás díja 3600.-, 3700.-, 3800,- Ft az eb súlyától függően.
Elveszett oltási könyv pótlása: +300 Ft
Házi oltás esetén a kiszállás díja: +1000 Ft

Tájékoztatom továbbá a tisztelt lakosságot, hogy az ebek 2013.01.01-től kötelezően előírt, chippel való megjelölésére az összevezetés helyszínén nincs lehetőség, arról minden kutyatartónak egyénileg kell gondoskodnia.

Dosztály Csaba jegyző megbízásából:
 
Dr. Rónai László állatorvos
Bőnyi Andrea aljegyző
 
(Tel: 06-30-950-3261)


Ebek összeírása - 2015. 05.21. ›››

FELHÍVÁS
EBÖSSZEÍRÁS
Pátka Község közigazgatási területén

Tisztelt Ebtartók! Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Ávtv.) 42/B. §-ában foglalt kötelezettség alapján Pátka Község közigazgatási területén

EBÖSSZEÍRÁSRA KERÜL SOR
2015. május 26. és 2015. június 30. napja között.

Az ebösszeírás során az ebtartónak az Ávtv.-ben meghatározott tartalmú adatlapot külön ebenként kell kitöltenie és azt Pátka Község Önkormányzata részére eljuttatnia. Kitöltéssel kapcsolatos tájékoztatás a Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltségén dolgozó köztisztviselőktől kérhető.

Tájékoztatom a Tisztelt Ebtartókat, hogy az ebösszeírás törvényi kötelezettsége Pátka Község Önkormányzatának, az az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatok hatékony ellátása céljából szükséges.

A részletes felhívás

Az összeíráshoz a letölthetőaz adatlap: PDF formátumban vagy Word dokumentumként

Az ebösszeíráshoz szükséges adatszolgáltatás a kitöltött adatlapon 2015. június 30. napjáig az alábbi módok egyikén teljesíthető: - postai úton (Pátka Község Önkormányzata, 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. címre elküldve) - személyesen (Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltségén ügyfélfogadási időben).

Dosztály Csaba jegyző megbízásából:
Bőnyi Andrea aljegyző


Vértesaljai Horgász Egyesület 2014. évi elszámolása az 1% felhasználásáról - 2015.05.19>>>

A Vértesaljai Horgász Egyesület honlapjára felkerült az elszámolás a 2014. évben kapott 1% hozzájárulások felhasználásáról.

Az elszámolás a Vértesaljai Horgász Egyesület honlapján 


Kőrakás - római kori gát tisztítás után - fényképek - 2015.04.14. ›››

Idézet a Codex Pátka könyvből: A Pátkai-tározó töltését a rómaiak építették fel, amelyet „Kőrakás”-nak neveznek a népnyelvben és a szakirodalomban egyaránt. A gát azzal a céllal épült Galerius császár korában zajló vízrendezési munkálatok keretében, mint ami napjainkban is a szerepe, hogy felduzzassza a Császár-víz hozamát. Henszlmann az Archeológiai Értesítő „Római gátak Fehér-megyében” című 1875-ös cikkében, következő jelentést adja a gátról: „Nevezetes itt a pátkaiak állal »kőrakásnak« nevezett római gát is, mely két halom közt elterjedvén a mögötte lévő patak vizét felfogta, hogy ez Pátka felé tavat képezzen; ...Nevezetes e gátnak rendes falazása vízirányos apróbb rétegekben, melyek szabad oldalaikon igen nagy faragott kövekkel voltak befektetve. A munka csodálatos szabatosságit és a falazat keménysége csaknem vetekedik a kőével. E gátnak két csatornája (emissarius): egyik középen, a másik ettől délfelé: ez utóbbi most jelenleg is hosszas vonalon megtartotta régi boltozatát, míg középső emissarius nem volt boltozva... Oldalcsatornának közép egymásra következő kőhajléka is, melyben a zsilipet lebocsátották és felhúzták, a két zsilip közti tért hordott földdel lehetett megerősíteni. Az oldalcsatornát még használják malomhajtásra, azonban ez a víz csekélysége miatt csak tavasszal és ősszel működhetik....Egyes kövein jegyek találtaknak faragva, hasonlók azokhoz, melyeket a középkorban a kőmíves legények az általuk faragott kövekbe véstek...” Községünk gátja azért is érdemel különös figyelmet, mert Pannóniában, sőt egész Európában ez a legjobb állapotban fennmaradt római kori gát. Ennek ellenére sorsa igen hányatatott volt, mint a múltban mint a jelenben is. A gátat a középkor folyamán is használták. Erre utal egy 1440-ből származó okleveles említés is (piscina magna). Az 1885-ben a meginduló vasúti építkezés miatt a gátat egy helyen átvágták, hogy ezen keresztül át haladhasson a sínpálya. A gát keskeny zsilipje mellett a XIX. századtól még egy malom is működött, ami viszont mára teljesen elpusztult. A visszaemlékezések szerint az 1920-as években Kőrakásnál villanyfejlesztő vízturbinát telepítettek, amely a környező majorokat látta el árammal. A turbinát az 1940-es években felújították, de a II. világháború alatt elpusztult.

A gát környezetének kitisztítása után készült képek a Galériában


Környezetvédelmi nap - szemétszedési akció 2015.04.13>>>

A Vértesaljai Horgász Egyesület és a Pátkai Szent Anna Karitászcsoport 2015. április 18-án szombaton közös Környezetvédelmi napot tart, melynek keretében szemétszedési akciót szerveznek a Víztározó környékén és településünk belső részein. Mindenkit szeretettel várnak!

Letölthető plakát


Magyar Honvédség toborzó - 2015.03.13>>>

A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási Központja 2015. 04. 29-én 09.00-15.00 között „Katonai Toborzó Napot” szervez Székesfehérváron, a belvárosi Zichy-ligetben. A rendezvény célja, hogy az érdeklődő állampolgárok valós és hiteles képet kapjanak a katonai szolgálatvállalás lehetőségeiről és formáiról, a fegyveres és rendvédelmi dolgozókat érintő, 2015. július elsejével bevezetésre kerülő új közszolgálati életpályamodellről, illetve a továbbtanulási lehetőségekről. Az eseményen képviseltetik magukat a helyőrségben települt katonai szervezetek (Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred és Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj), akik látványos haditechnikai bemutató keretében mutatják be alakulatukat. A programot a székesfehérvári helyőrségi zenekar látványos „gyep-show” műsora nyitja meg. A Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Nonprofit Kft. médiakamionjának köszönhetően a rendezvény programját lézerpuska-lövészet, illetve egy repülőgép-szimulátor kipróbálásának a lehetősége színesíti. A Malom utca 2. szám alatt található Helyőrségtörténeti Emlékgyűjteményben pedig rendhagyó hadtörténelem óra keretében tárlatvezetést biztosítunk a megjelenő diákok számára.

Letölthető plakát


EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY - 2015.04.08>>>

A Vértesaljai Horgász Egyesület Vezetősége 2015. április 25-én szombaton a tagok számára horgászversenyt hirdet a Pátkai Víztározónál. Nevezési határidő 2015.04.23.

A letölthető versenykiírás

Információk a Vértesaljai Horgász Egyesület honlapján 


Tájékoztató a várható rendkívüli időjárásról - 2015.03.31.>>>

Tájékoztató és figyelmeztető OMSZ előrejelzés a várható rendkívüli időjárásról.

A figyelmeztető OMSZ előrejelzések


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés - 2015.03.31.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkívüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2015.03.31-én (kedden) 17:00 órai kezdettel.


Tájékoztató a bírósági ülnökök választásáról - 2015.03.25.›››

Pátka Község Polgármestere tájékoztatja a pátkai választópolgárokat, hogy a bíróságok ülnökeinek választását a Köztársasági Elnök 2015. március 7. és április 30 napja közötti időtartamra tűzte ki.
Az ülnökjelölésről és választásról a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997 évi LCVII. Törvény rendelkezik. Ennek megfelelően a helyi bíróság ülnökeit a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és társadalmi szervezetek- kivéve pártok- jelölik. A fiatalkorúak büntető ügyeiben eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei jelölik. A közigazgatási és munkaügyi bíróság ülnökeit elsősorban a munkavállalók és munkaadók érdek-képviseleti szervei jelölik.


ÁLLÁSHIRDETÉS - pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére 2015.03.20>>>

Zámoly Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi ügyintéző munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
A munkavégzés helye: Fejér megye, 8081 Zámoly, 8092 Pátka
Elvégzendő feladatok: Költségvetéssel, zárszámadással, önkormányzatok és óvodák gazdálkodásával kapcsolatos feladatok.

A közétett teljes pályázat


Pátka Község Önkormányzat civil szervezeti pályázat - 2015.03.20›››

Pátka község Önkormányzat civil szervezeti támogatások pályázata Pályázati hírek oldalon.

 

Tájékoztató az ingyenes, állami tanuloknak.hu és kreszfelfrissito.hu weboldalakon elérhető Közleke-désbiztonsági programról - 2015.03.13>>>

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közreműködésével, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával 2015. március 1-jén elindította az „Interneten keresztül elérhető e-learning alapú képzési rendszer és tematikus, célzott tananyagok biztosítása a közúti balesetek számának csökkentése és a közlekedési kultúra javítása érdekében” tárgyú projektet.

A tájékoztató


Március 15-ei ünnepség - fényképek - 2015.03.16. ›››

Felkerültek a 2015. évi galériába a képek a Március 15-ei ünnepségről.
Köszönet a szereplőknek, résztvevőknek!

A képek a Galériában


Baba Mama Klub meghívó - 2015.03.13. ›››

A Baba Mama Klub minden kedves anyukát és babáját szeretettel vár a szerdánkénti összejövetelekre. Helyszín: Pátka, Park utca 2. Orvosi Rendelő védőnői helység.:

Meghívó


Magyar Honvédség toborzó - 2015.03.13>>>

Magyar Honvédség munkavállalási lehetőség - felhívás fiataloknak - szerződéses katonai szolgálat és tartalékos állomány toborzó.

Toborzó és ismertető

Szerződéses katonai szolgálat plakát és Tartalékos katonai szolgálat plakát


Március 15. Ünnepség - 2015.03.02. ›››

Március 15-én ünnepeljünk együtt!

Március 15.

Meghívó a PROGAMOK menüpontban


Horgász Egyesület hirdetmények - 2015.02.23.>>>

A Vértesaljai Horgász Egyesület honlapjára felkerült az Aktuális rovatba a 2015-ös Alapszabály módosítás tervezete és a tagoknak az Egyesület 2015.03.07-én, (szombaton) 9 órakor tartandó közgyűlésére szóló meghívó.

Az aktuális hírek a Vértesaljai Horgász Egyesület honlapján


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés 2015.02.23.›››

Pátka Község Önkormányzata rendkívüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2015.02.25-én (szerdán) 17:00 órai kezdettel.


Tájékoztató az általános iskolai felvételi körzetek kijelöléséről - 2015.02.23.›››

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 50.§ (8) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a kormányhivatal határozza meg és teszi közzé az általános iskolák felvételi körzetét, továbbá a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzetét. Az Nkt. 50.§ (6) bekezdése alapján az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles korú tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik. A hivatkozott jogszabályok alapján Fejér megye teljes közigazgatási területére a mellékelt hirdetmény szerint kerültek meghatározásra a kötelező felvételt biztosító általános iskolák 2015/16. tanévi felvételi körzetei, továbbá a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzetei.

Pátka község esetén a kötelező felvételt biztosító általános iskola:
Iskola neve: Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola
Cím: Székesfehérvár, Tolnai u. 41.


Mezőőri járulék és talajterhelési díj bevallás 2015.02.19.>>>

Feltöltésre került a mezőőri járulék bevallás és a 2014. évi, helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díj bevallás nyomtatványa.


Horgászegyesületi hírek - 2015.02.13.>>>

A Vértesaljai Horgász Egyesület Vezetősége felhívja horgászok figyelmét, hogy VM. rendelet szerint a horgászjegyhez kiadott fogási naplót legkésőbb a fogási naplón feltüntetett tárgyévet követő év február 28. napjáig kötelesek leadni annak a szervezetnek, amelynél a horgászjegyüket kiváltották vagy a következő évi állami horgászjegyét kiváltani szándékozik.

A felhívás teljes szövege

TISZTELT SZÜLŐK, KEDVES GYEREKEK! A Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége és az István Király Általános Iskola horgász szakkört szervez. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, horgászni szerető gyermeket! HALAK és MINDEN, AMI HORGÁSZAT! A szakkör célja: horgásztáborra való felkészítés, egészséges életmódra való nevelés, a természet megszerettetése - megóvása, helyi értékek védelme.

A szakkör ismertetője

Az aktuális hírek a Vértesaljai Horgász Egyesület honlapján


Depónia Kft. - hulladékszállítási naptár 2015. évben - 2015.02.13.›››

A Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Kft. hulladékszállítási naptára Pátka község területén a 2015-ös évben.

Hulladéknaptár 2015

Hulladékszállítási naptár 2015.


Pátkai Pacsirta 2015. február szám - 2015.02.11. ›››

Megjelent a Pátkai Pacsirta 2015. februári száma adóinformációkkal és a farsangi bál programjával.

SAJTÓSZOBA


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés 2015.01.31›››

Pátka Község Önkormányzata rendkívüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2015.02.04-én (szerdán) 18:00 órai kezdettel.


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai ferbuárban - 2015.01.31›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése.Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Amatőr Darts verseny a DISE szervezésében - 2015.01.26. ›››

A DISE darts versenyt rendez amatőröknek 2015. január 31-én, melynek helyszíne a Szabadtéri színpad és kiállító tér.További információ:

Plakát a PROGAMOK menüpontban


Pátkai Pántlika Táncegyesület sajtóközlemény - 2015.01.22. ›››

A Pátkai Pántlika Táncegyesület „Hagyománnyal a közösségért" címmel 300.000Ft összegű kulturális célú támogatást nyert a Magyar Művészeti Akadémiától. A támogatást ismertető sajtóközlemény:

A Pátkai Pántlika Táncegyesület oldala a www.patka.hu portálon


Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás - 2015.01.06›››

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást indít család- és gyermekvédelmi témakörben Sziklainé dr. Kiss Erzsébet ügyvéd segítségével.
Helyszín: Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete Székesfehérvár, Tolnai u.10.
Időpont: minden pénteken 10.00 - 12.00 óráig
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS IDŐPONT EGYEZETETÉS A 06-20/562-96-19 TELEFONSZÁMON .


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai januárban - 2015.01.06›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt benyújtott panaszok kivizsgálása és az egyenlő bánásmód szempontjainak érvényesítése.Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Meghívó advent utolsó hétvégéjének programjára - 2014.12.16. ›››

Meghívó a 2014. december 20-án tartandó játszóházba és filmvetítésre illetve december 21-ére az adventi vásárra és a Mindenki Karácsonyára.

Plakát a PROGAMOK menüpontban


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés 2014.12.16›››

Pátka Község Önkormányzata rendkívüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.12.17-án (szerdán) 17:00 órai kezdettel.


Meghívó adventi programra - 2014.12.10. ›››

Meghívó a 2014. december 14-én vasárnap 13 órakor a Pátkai Művelődési Házban tartandó adventi vásárra és játszóházba.

Plakát a PROGAMOK menüpontban


Tájékoztató a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról 2014.12.05›››

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. évi fordulójára Pátka Község Önkormányzatához 7 tanuló adta be pályázatát.
Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete mind a 7 pályázatot megfelelőnek és érvényesnek ítélte, támogatásban részesítette. A támogatás a pályázati kiírásnak megfelelően 10 hónapra, azaz két tanulmányi félévre szól, ami 2014-2015-ös tanév második félévében kezdődik

A támogatásként folyósított összeg összesen havi 20.000 Ft azaz a 10 hónapra 200.000 Ft a 7 tanulónak.

Pátka Község Önkormányzata

Érkezik a Mikulás - 2014.12.03. ›››

2014. december 6-án, szombaton ismét megérkezik Pátka Község Önkormányzatának Mikulása!

Útközben megáll:
13:00-kor a Fehérvári úton
13:15-kor a Liget Kis ABC-nél
13:30-kor a Postánál
13:45-kor a Kert utcában
14:00-kor az Arany János utcánál
14:15-kor a felső buszmegállónál
14:30-kor a Coop Boltnál
Mindenkit szeretettel vár!

Plakát a PROGAMOK menüpontban


Cípősdoboz gyűjtési akció - 2014.11.25. ›››

Pátka Község Önkormányzata a karácsony előtti időszakban lakossági élelmiszer és játék gyűjtési akciót szervez! Az elkészült ajándékcsomagokat (cipősdobozokat) december 17-ig kell eljuttatni a Pátkai Polgármesteri Hivatalba.

VIII. Rózsafesztivál

Részletes ismertető


Reményik Sándor Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyílt nap - 2014.11.25. ›››

Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár Reményik Sándor Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2014. november 28-án 9:00 órától, a Szebik Ágnes által tartandó nyílt foglalkozásra, az első osztályosokhoz.

Részletes ismertető


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés 2014.11.24›››

Pátka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.11.28-án (pénteken) 17:00 órai kezdettel.


Márton-napi ludasság program - 2014.11.14. ›››

Szeretettel várunk minden gyermeket és felnőttet a Márton-napi ludasságon 2014. november 15-én a Pátkai Művelődési Házban.

VIII. Rózsafesztivál

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Október 23-ai ünnepség - fényképek - 2014.11.03. ›››

Felkerültek a 2014-es galériába a képek az Október 23-ai ünnepségről.
Köszönet a szereplőknek, résztvevőknek!

A képek a Galériában


Pátka Község Önkormányzat testületi ülés 2014.10.23›››

Pátka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.10.27-én (hétfőn) 17:00 órai kezdettel, mely egyben a 2014-2019-es önkormányzati ciklus képviselő-testületének alakulkó ülése is.


Roma Nemzetiségi Önkormányzat testületi ülés 2014.10.23›››

Pátka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.10.27-én (hétfőn) 17:00 órai kezdettel, mely egyben a 2014-2019-es önkormányzati ciklus képviselő-testületének alakulkó ülése is.


Október 23-ai ünnepség - 2014.10.21. ›››

Pátka Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját nemzeti ünnepünk alkalmával rendezett megemlékezésére, 2014. október 23-án 10:00 órai kezdettel.

VIII. Rózsafesztivál

Plakát


Magyar Honvédség toborzó 2014.10.16>>>

Magyar Honvédség munkavállalási lehetőség - szerződéses katonai szolgálat - felhívás fiataloknak.

Toborzó és ismertető


Útlezárás 2014.10.10>>>

Tisztelt Lakosság!

Hétfőn a Petőfi utca alsó szakasza, 160-as számtól az Árpád közig (Géza köz, Liget kis abc környéke) lezárás alatt lesz. Munkagépek javítják az útburkolatot. Teljes lezárás lesz, kerülő úton kell közlekedni. A felmerülő kellemetlenségek tekintetében kérjük a lakosság türelmét.


Testületi ülés 2014.10.09›››

Pátka Község Önkormányzata rendkivüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.10.09-én (csütörtökön) 18:00 órai kezdettel, mely egyben a 2010-2014-es önkormányzati ciklus képviselő-testületének záró ülése is.


LAKOSSÁGI FÓRUM 2014.10.01>>>

Tisztelt Pátkai Választópolgár!
Pátka Község Önkormányzata meghívja lakossági fórumára, melynek témája a 2014. évi önkormányzati választásokon induló képviselő és polgármester jelöltek bemutatkozása.

Ideje: 2014. október 7. 18:00 óra
Helye: Művelődési Ház

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

 
Pátka Község Önkormányzata

Meghívó


Szent Mihály-napi tűzgyújtás - fényképek - 2014.09.28. ›››

Felkerültek a 2014-es galériába a képek a Szent Mihály-napi tűzgyújtásról.
Köszönet a szereplőknek, résztvevőknek!

A képek a Galériában


A Szent Mihály-napi tűzgyújtás programja - 2014.09.24. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját a Szent Mihály-napi tűzgyújtásra, melynek időpontja 2014. szeptember 27.

VIII. Rózsafesztivál

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Szüreti felvonulás - fényképek - 2014.09.14. ›››

Felkerültek a 2014-es galériába a jól sikerült és emlékezetes szüreti felvonulásról készült fényképek.
Köszönet a szereplőknek, résztvevőknek és a szervezőknek!.

A képek a Galériában


2014. ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK - JELÖLTEK SORRENDJE 2014.09.09>>>

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. Törvény alapján a Helyi Választási Bizottság a bejelentett jelöltek sorrendjét sorsolással állapította meg 2014. szeptember 8-án 20 órai kezdetű ülésén.

A sorrend és a jelöltek listája megtalálható a 2014-es választási oldalon.

Választási oldal


Pro Vértes film a Vértesi Natúrparkról 2014.09.05>>>

A Pro Vértes az idei évtől kezdődően egy filmet forgat a Vértesi Natúrpark természeti és kultúrtörténeti értékeiről, településeiről, hagyományairól és népszokásairól. Ehhez kérik a Natúrparkot érintő települések lakóinak a segítségét.
 

A teljes felhívás


Sági kereszt koszorúzás médiaanyagok 2014.09.03>>>

2014. augusztus 30-án Ivánka László hősi halálának 100. évfordulója alkalmából az emlékére emelt kőkeresztnél a Fehérvári Huszárok Egyesülete szervezésében rendezett koszorúzáson és megemlékezésen Pátka Község Önkormányzata is elhelyezte koszorúját. A megemlékezésen fotózott képekből videómontázs készült, amely elérhető a Galériában. Ugyanitt elérhető a Fehérvár TV-nek az eseményről készült riportja helyszíni interjúkkal.

A videomontázs és a riport a Galériában

A riport a Fehérvár TV oldalán


"Pátka értékei" geotúra játék eredmények 2014.09.03.>>>

A Pátka Község Önkormányzata és a Diák és Ifjúsági Sportegyesület - Pátka által közösen indított hagyományindító „Pátkai értékei geotúra” játék 2014. augusztus 29-én lezárult. A nyeremények sorsolása 2014. augusztus 30-án a IX. Rózsafesztivál keretében megtörtént.

A túrát a következő csapatok teljesítették (teljesítési sorrendben):
1. Szabó Zoltán (és családja)
2. Nyeste család (Papp Dóra, Nyeste Lilla, Kristóf és Viktor)
3. Toma Imola és családja (Toma Imola, ifj. Nánási László, Nánási Bátor László)
4. Demeter Zoltán és családja
5. Dr. Dávid-Nagy Krisztina és családja
6. Fóris család (tagok: ifj. Fóris Anna, Fóris Anna, Fóris Ödön János)
7. Ódorné Szanyi Beatrixi és Császárné Dömsödi Ágnes

Gratulálunk a résztvevőknek és Mindenkit szeretettel várunk jövőre is!


IX. Rózsafesztivál - 2014.08.29. ›››

Pátka Község Önkormányzata meghívja Önt és kedves családját a többéves hagyományoknak megfelelően tartandó IX. Rózsafesztiválra, melynek időpontja 2014. augusztus 30.

VIII. Rózsafesztivál

Részletesebben a PROGAMOK menüpontban


Testületi ülés 2014.08.26›››

tka Község Önkormányzata rendkívüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.08.26-án (kedden)
17:00 órakor.


TÁJÉKOZTATÓ AZ AJÁNLÁSOK SZÁMÁRÓL 2014.08.18>>>

Tájékoztatom Pátka községének lakosságát, hogy polgármesterjelölt az lehet, akit a - település központi névjegyzékének 2014. augusztus 15-i adatai alapján nyilvántartott - választópolgárok legalább 3 %-a, azaz 42 (negyvenkettő) választópolgár jelöltnek ajánlott.

Egyéni listás helyi önkormányzat képviselőjelölt az lehet akit, a - település központi névjegyzékének 2014. augusztus 15-i adatai alapján nyilvántartott - választópolgárok legalább 1 %-a, azaz 14 (tizennégy) választópolgár jelöltnek ajánlott.

A jelölteket ajánlóíven lehet ajánlani 2014. augusztus 25-től 2014. szeptember 8-ig. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat.

A tájékoztató teljes szövege

 
Dosztály Csaba
jegyző
Helyi Választás Iroda vezetője

Augusztus 20-ikai megemlékezés és templomkert átadás 2014.08.16›››

Meghívó az Augusztus 20-ikai megemlékezésre és Pátkai Római Katolikus Templom kertjének átadására.

 

Elindult a "Pátka értékei" geotúra játék 2014.07.31>>>

Pátka Község Önkormányzata és a Diák és Ifjúsági Sportegyesület - Pátka közös játékot indít „Pátkai értékei geotúra” címmel. A geotúra során a játékosoknak Pátka értékeihez kötődő emlékhelyeket, tereptárgyakat, épületeket kell felkeresniük. A leni linken megtalálható listában kijelölt helyszínek mindegyikét felkeresve, okostelefon vagy tablet segítségével fejthető meg az a feladvány, amelynek megoldásaképp a túra teljesítettnek tekinthető. A játék 2014. augusztus 1-től 25-ig tart.

A túrát teljesítő játékosok között értékes nyereményeket sorsolunk ki:
1. hely: 30.000 Ft értékű Decathlon ajándékutalvány
2. hely: 15.000 Ft értékű Decathlon ajándékutalvány
3. hely: 5.000 Ft értékű Decathlon ajándékutalvány

A nyeremények sorsolása az 2014. augusztus 30-án megrendezendő IX. Rózsafesztiválon nyilvánosan történik. A játék teljesítéséhez a Diák és Ifjúsági Sportegyesület – Pátka eszközeit, GPS helymeghatározóval szerelt tabletjeit is igénybe lehet venni. Az eszközök átvételéről további információ: Toma Imola (toma.imola@gmail.com).

További részletek és technikai segítség: Gerencsér Attila játékszervező
(Kapcsolat: gerencser.attila@patka.hu vagy 06/70-420-5985)

A játék teljes leírása

A felkeresendő geopontok listája

A letöltendő titkosított dokumentum (frissített!)

(A jelszó egy-egy karaktere kisbetű, nagybetű és szám is lehet!
A könyvből történő visszafejtéskor a névelők, évszámok, dátumok is egy szónak számítanak!)


Fogathajtó verseny 2014.07.18›››

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Pátka Község Önkormányzatának szervezésében tartandó pátkai "C" kategóriás - pontszerző - fogathajtó versenyre, mely 2014.07.26-án szombaton kerül megrendezésre a régi focipályán (Vargahegy)..

 

Nemzetiségi szavazókör kijelölése 2014.07.17>>>

Pátka község nemzetiségi szavazóköréről szóló jegyzői határozat:

A határozat


Agárdi Popstrand program és kedvezmények 2014.07.15>>>

Pátka Község Önkormányzata Képviselőtestülete nagy örömmel tudatja a kedves érdeklődő lakossággal, hogy az Önkormányzat együttműködési megállapodást kötött az Agárdi Popstranddal, melynek eredményeképpen a Popstrand 50 %-os belépési kedvezményt nyújt az általuk szervezett koncertekre Pátka minden állandó lakosa részére.

Az Agárdi Popstrand programja

Az Irigy Hónaljmirigy koncert plakátja (július 19.)


Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadásai 2014.07.03›››

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyeri referense, dr. Szatmári Éva az ügyfélfogadáson várja panaszfelvételre a diszkriminációt elszenvedett panaszos személyeket, illetve mindazokat, akik valamilyen ügyükben szeretnének ingyenes jogi tanácsot kapni.


Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Pátkai kirendeltség igazgatási szünet 2014.06.27>>>

A Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal Pátkai kirendeltségén az ügyfélfogadás az alábbi napokon szünetel:

2014. június 30. (hétfő)
2014. július 1. (kedd)

 
Dosztály Csaba
Jegyző

Elismerések a Védőnők Napján - sajtóközlemény 2014.06.23›››

Ünnepséget rendeztek Székesfehérváron, a Védőnők Napján 2014. június 19-én. Dr. Müller Cecília megyei tiszti főorvos mondott ünnepi beszédet, két szakmai előadás hangzott el, majd elismeréseket adtak át. A járási vezető védőnők javaslata alapján négy területi védőnő, valamint a megyei vezető védőnő javaslatára egy kórházi védőnő kapott „Kiváló Védőnő”oklevelet - köztük Kállainé Németh Margit Pátka területi védője is!


Védekezési felhívás az amerikai szőlőkabóca ellen 2014.06.23>>>

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának felhívása védekezésre az amerikai szőlőkabóca ellen.


Testületi ülés 2014.06.23›››

tka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.06.25-én (szerdán)
18:00 órakor.


Magyar Honvédség toborzó 2014.06.23>>>

Magyar Honvédség munkavállalási lehetőség - szerződéses katonai szolgálat - felhívás fiataloknak.


Gyermekprogram meghívó 2014.06.17›››

A Gárdonyi Géza Községi Könyvtár Pátka és a "Pátka Gyermekeiért" Egyesület szeretettel meghív minden kicsit és nagyot a 2014. június 21-én, szombaton tartandó rendezvényére. A helyszín: Gárdonyi Géza Szabadtéri Színpad.


Testületi ülés 2014.05.27›››

tka Község Önkormányzata rendkívüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.05.18-án (szerdán)
17:00 órakor.


Pátkai P’Art Fesztivál - program 2014.05.23>>>


2014. május 30-án és 31-én

Részletes program


Pátkai P’Art Fesztivál - nevezések 2014.05.21>>>


2014. május 30-án és 31-én

Gyerek-felnőtt JÁTÉK!!!

Nevezni lehet május 29-ig: süti-verseny (hagyományos pátkai sütemények), bor, pálinka, robikapa ügyességi verseny, sörivó és sörtartó kategóriában.
Halételfőző versenyre nevezni lehet a helyszínen a HOFESZ sátornál.
Gyermekvetélkedőkre nevezni lehet a helyszínen, a Gárdonyi Géza Szabadtéri Színpad Kiállítótere előtti akcióponton.
Nevezések és további információk a Polgármesteri Hivatalban félfogadási időben Hajnáczki Sándornénál vagy az igazgatas@patka.hu e-mailen.  

Szórólap


Iparűzési adó bevallás 2014.05.20.>>>

Feltöltésre került az állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén kitöltendő iparűzési adó bevallás nyomtatványa.


Testületi ülés 2014.05.16›››

tka Község Önkormányzata rendkívüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.05.19-én (hétfőn)
17:00 órakor.


VÁLASZTÁSI ÜGYELET 2014.05.16>>>

Külképviseleti névjegyzékbe való felvételre irányuló kérelmekkel kapcsolatos ügyintézés
2014. Május 17, napján 16:00 óráig
a 06/30-442-4194 telefonos elérhetőségen történik!

 
Helyi Választás Iroda

Tájékoztató a belterületi ingatlan adómentességéhez szükséges igazolás kiadásáról 2014.05.13>>>

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara által működtetett falugazdász-hálózat igazgatási és egyéb feladatainak a meghatározásáról szóló 525/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 1/A. §-a a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 19. § b) pontjában foglaltak tekintetében mezőgazdasági igazgatási szervként a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarát (továbbiakban NAK) jelöli ki. Ezáltal a NAK feladata az, hogy a helyi adók alóli mentességhez igazolást adjon ki a belterületen fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott, 1 hektárt meg nem haladó nagyságú földterületre, ha annak teljes területe az adóévben ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt áll.


Közmeghallgatás 2014.05.01›››

tka Község Önkormányzata közmeghallgatás tart 2014.05.09-én (péntek) 17:00 órakor.


EON-os pályázati felhívás gáz- és áramdíj tartozás rendezésére 2014.04.18>>>

2014-ben újra Háló program! Első helyszín: Székesfehérvár! A Családjainkért Alapítvány az E.ON felkérésére Székesfehérváron és a környező településeken (Bakonykúti, Moha, Nádasladány, Pátka, Sárkeresztes, Sárkeszi, Szabadbattyán, Úrhida és Zámoly) elindítja a Háló Programot, amelynek keretében pályázati felhívást tesz közzé áram- és gázdíjtartozást felhalmozott családok részére.


EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY - 2014.04.18>>>

A Vértesaljai Horgász Egyesület Vezetősége 2014. április 26-án szombaton a tagok számára horgászversenyt hirdet. Nevezési határidő 2014.04.24.

Információk a Vértesaljai Horgász Egyesület honlapján 


Testületi ülés 2014.03.29›››

tka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.04.03-án (csütörtökön)
18:00 órakor.


Pátka Község Önkormányzat civil szervezeti pályázat - 2014.03.28›››

Pátka község Önkormányzat civil szervezeti támogatások pályázata Pályázati hírek oldalon.

 

Versenytárgyalási kiírás épitési telkek nyilvános értékesitésére 2014.03.14>>>

Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete versenytárgyalásokat hirdet a Pátka belterület 572/8 hrsz. (Pátka, Vargahegyi út) alatt 744 m2 területű közművesített építési telek és a Pátka belterület 572/10 hrsz. (Pátka, Vargahegy) alatt 734 m2 területű közművesített építési telek nyilvános versenytárgyaláson történő értékesítésére.


Területfejlesztési projektgyűjtés a 2014-2020-as EU programidőszakhoz 2014.03.07>>>

A Fejér Megyei Önkormányzat a területfejlesztési koordinációval kapcsolatos feladatai ellátása érdekében összehangolja illetékességi területén az államigazgatási szervek, a települési önkormányzatok, a megyei jogú városok önkormányzata, a gazdasági és civil szervezetek fejlesztési elképzeléseit. A megyei önkormányzat és a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség között létrejött megbízási szerződés értelmében a 2014-2020-as időszakban megvalósítandó projektek összegyűjtésében az Ügynökség meghatározó szerepet vállal. Közös érdekünk, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, valamint az ágazati operatív programok forráskeretének minél nagyobb aránya Fejér megyében kerüljön felhasználásra, melyhez elengedhetetlen a megalapozott és jól előkészített projektek pontos beazonosítása.

Kérjük, hogy projektjavaslatainak beküldésével támogassa a 2014-2020-as Operatív Programok, illetve a hozzájuk kapcsolódó pályázati felhívások előkészítését! A mellékelt kitöltési útmutató alapján elektronikusan töltse ki a projektgyűjtő adatlapot, majd szíveskedjen azt legkésőbb 2014. március 28-ig megküldeni a info@ezer-jo.hu email címre vagy kinyomtatott és kitöltött formában a Polgármesteri Hivatalba!

 
Nagy Dániel
polgármester és
az EZER-JÓ Vidékfejlesztési Egyesület alelnöke

A Fejér Megyei Közgyűlés felkérő levele

Projektgyűjtő adatlap

Kitöltési útmutató


ÁLLÁSHIRDETÉS - aljegyző munkakör betöltésére 2014.02.28>>>

Zámoly Község Polgármestere, Gánt Község Polgármestere, Pátka Község Polgármestere a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal aljegyző munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony. A munkavégzés helye: 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4.

A pályázat részletes szövege a Közszolgálati Állásportálon


Testületi ülés 2014.02.26›››

tka Község Önkormányzata rendes, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.02.26-án (szerda) 17:00 órakor.


Önkormányzati képviselői mandátumok számának megállapítása a 2014. évi önkormányzati választásokhoz 2014.02.07>>>

A Zámolyi Közös Önkormányzat Jegyzője, mint a Helyi Választási Iroda Vezetője, megállapítja, hogy a 2014. évi önkormányzati képviselők választásán, Pátka településen megszerezhető önkormányzati képviselői mandátmok száma 6.

 
Dosztály Csaba
jegyző

Adózók értesítése a megváltozott telekadó kivetési feltételekrõl 2014.02.04>>>

2014. január 1. napjától a telekadóra vonatkozóan új adómentességi szabály lépett hatályba. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 19.§b) pontja szerint mentes a telekadó alól a belterületen fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott, 1 hektárt meg nem haladó nagyságú földterület, feltéve, ha az adóévben annak teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll és e tényt a telek fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv az adóévben igazolja.

 
Járfás Péterné
aljegyző

Testületi ülés 2014.01.30›››

tka Község Önkormányzata a munkatervében szereplő időpontban elmaradt, rendes, nyílt képviselő-testületi ülését 2014.02.04-én (kedd) 17:00 órakor tartja meg..


Rendkivüli testületi ülés 2014.01.27›››

tka Község Önkormányzata rendkivüli, nyílt képviselő-testületi ülést tart 2014.01.28-án (kedd) 17:00 órakor. Az ülés kiemelt témája 2014-es költségvetés előzetes tervezése.

Pátka Község Önkormányzat képviselő-testületének 2014-es munkatervében szereplő, 2014.01.29-én tartandó rendes, nyílt testületi ülése betegség és más elfoglaltságok miatt elmarad, más időpontban kerül megtartásra.


ÁLLÁSHIRDETÉS - szociális ügyintéző munkakör betöltésére 2014.01.20>>>

A Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Zámolyi Közös Önkormányzati Hivatal szociális ügyintéző munkakör betöltésére. A pályázott munkakör jogviszonya határozott idejű, 2014. december 31-ig szól, teljes munkaidős foglalkoztatással. A munkavégzés helye: 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4.

A pályázat részletes szövege


Közös testületi ülés 2014.01.20›››

Zámoly Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Gánt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Pátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. január 23-án (csütörtökön) 18:00 órakor tartja együttes, nyílt testületi ülését.


 


 
Régebbi hírek Régebbi hírek -= Vissza a lap tetejére =-Oldal tetejére

 



 
 

 

 

© 2013 - Minden jog fenntartva. - Webmaster